Kommunizmus, ötvenes évek – 100%-os szavazás Simicska Indexében

Simicska Lajos
Vágólapra másolva!
Miután tegnap lemondott Dudás Gergely, az Index főszerkesztője, azonnal megmondták, ki lesz az utódja. Tóth-Szenesi Attila, akiről köztudott, hogy ő Simicska embere. Hogy a demokrácia látszatát tettessék, egynapos internetes szavazás kezdődött a munkatársak között, hogy egyetértenek-e a jelölttel. Csoda történt. Egyetértettek. 85-ből 85-en.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is megírta, Dudás Gergely néhány hete arról beszélt egy tévéműsorban, hogy lemond, ha nyomásgyakorlást észlel. Merthogy váltig állította, attól még, mert Simicska előjött a háttérből, és már nyíltan a birtokába került az Index, attól még nem szól bele semmibe. Tegnap lemondott, hiszen kiderült, Simicska beleszól. A Figyelő azt is kiderítette, hogy Bodolai László úgymond tulajdonoson keresztül érkeznek a parancsok. (Bodolairól korábban azt állította Dudás, sőt Bodolai saját magáról is, hogy ő a garancia a simicskátlanságra, a tökéletes függetlenségre. Hát ennyire volt garancia.) Több forrásunk is megerősítette, hogy a szerkesztőségben Tóth-Szenesi Attila Simicska embere. Akiből most főszerkesztőt csinált a milliárdos.

Simicska Lajos Forrás: Origo

Ami külön vicces: az Index egynapos szavazást tartott, hogy elfogadják-e az új főszerkesztőt. 85-ből 85-en elfogadták. Simicska Lajosnak tehát csak egy napig kellett idegeskednie, hogy újságjánál fellázadnak-e szorgos kis hangyácskái, vagy nem. És nem. Mindannyian megszavazták Simicska emberét. Különösen az arány impozáns – százszázalékos választási eredményt a Rákosi-korszak kommunista diktatúrájában lehetett elérni Magyarországon. Vagy most talán Észak-Koreában.

Egyébként úgy tudjuk, hogy a gyönyörű eredmény ellenére többen a felmondáson gondolkodnak, és Dudás távozása már a szétesés első lépését jelzi.

Simicska Lajos Forrás: Origo

Érdekes egyébként, hogy alig egy nappal Dudás felmondása után távozott a Népszava főszerkesztője, Németh Péter is. A kettő természetesen összefüggésben áll egymással. Simicska Indexe és a baloldali (és egyébként egyes források szerint Simicska-közeli) Népszava egyaránt készül a kampányra, és kizárólag nagyon megbízható emberekkel akarnak nekivágni, hiszen behozhatatlannak tűnik a hátrányuk a kormánypártokkal szemben.