Két gyerekével árult a drogot

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek egy anya ellen, aki két fiával árulta a kábítószert. A nő egyik fia kiskorú.
Vágólapra másolva!

Az anya és két fia egy weboldalt működtettek, amelyen különböző erősségű és fantázianevű, legálisnak feltüntetett, füstölőként reklámozott anyagokat árultak. Ezek között azonban kábítószerek és új pszichoaktív anyagok is voltak.

A vásárlás utánvéttel működött, ahhoz meg kellett adni, hogy a vevő elmúlt-e már 18 éves, illetve a nevét, és címét.

Aztán persze azt, hogy miből mennyit szeretne. Ezután általában már másnap megérkezett az árú.

Attól azonban többen, a mostani adatok szerint legalább ketten rosszul lettek és kórházba, sürgősségi osztályra kerültek.

A nőt és a két fiú ellen vádat emeltek.