Véget ért Bayer Zsolt és a civilek vitája

Bayer Zsolt TASZ kávézás
Vágólapra másolva!
Bayer Zsolt egy sörözőben vitázott a civilekkel arról, hogy miért is durvult el a közbeszéd az utóbbi időben. Ott volt Gulyás Márton és Varga Gergő aktivista, de Szél Bernadett LMP-s képviselő is. A közös kávézáson váratlanul Soros György papírfigurája is megjelent.
Vágólapra másolva!

"Ha még egyszer ezek vagy ilyenek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön (...) ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók."

Ezt mondta Bayer Zsolt a Karc FM nevű rádióban a civil tiltakozókról, akik erre fel meginvitálták őt egy kávéra, amit a publicista el is fogadott. A találkozóra meghívta többek között Gulyás Mártont és Varga Gergőt, a 24.hu két újságíróját, Kerner Zsoltot és Medvegy Gábort, valamint a Pesti Srácok újságíróját, Jurák Katát. Ott volt Szél Bernadett LMP-s társelnök, a beszélgetést pedig Stumpf András újságíró moderálta.

Soros György figurája. A képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Mudra László - Origo

A 888.hu azt írja, hogy a Tabáni Gösserben tartott eseményen Soros György is megjelent váratlanul, valakik ugyanis odacsempészték az életnagyságú papírmaséját a közönség soraiba.

Gulyás párbeszédet akar, de nem mindenkivel

A portál arról is beszámolt, hogy az esemény végén Gulyás Márton nem volt hajlandó válaszolni a 888.hu és az Echo TV kérdéseire, jóllehet a felszólalásaiban végig a párbeszéd fontosságát hangoztatta. Az aktivista a söröző előtt tartott spontán sajtótájékoztatója előtt egyszerűen kijelentette, hogy

jobboldali médiumoknak nem, az ellenzéki RTL Klubnak és az ATV-nek viszont örömmel válaszol.

A provokációiról ismert Gulyás addig nem volt hajlandó megszólalni, míg a jobboldali médiumok újságírói a közelében voltak. Miután "tiszta lett a levegő", az aktivista úgy értékelt, hogy a vita "hasznos" volt. Az egyik újságíró megkérdezte, hogy mi a logikája annak, hogy Bayerrel vitatkozik, de a 888-nak már nem hajlandó megszólalni. Gulyás azzal reagált, hogy