Egy új radikális párt a Jobbiktól vehet el szavazókat

Vágólapra másolva!
Boros Bánk Leventét, a Médianéző kft. igazgatóját az M1 aktuális csatornán vasárnap arról kérdezték, hogy júliusban egy új nemzeti radikális politikai mozgalom kezdi meg tevékenységét, amelyben részt vesz Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője is.
Vágólapra másolva!

A politológus utalt arra, hogy mintegy másfél éve indult a Jobbik úgynevezett cukiságkampánya, "kiskutyás fotókkal", "jól öltözött, jól fésült" elnök szereplésével és finomabb témák megjelenésével. Boros Bánk Levente szerint így

a Jobbik néppártosodása nem jelenthetett mást, mint hogy a párt elkezd balra tolódni.

Lehetett látni, hogy van egy elégedetlen réteg a Jobbikban és körülötte, amely már nem tud közösséget vállalni a párt új politikájával és Vona Gábor pártelnökkel - mondta.
A szakértő, amikor Vona Gábor a május 1-jei beszédében a "cigánykérdésről" beszélt, próbált "visszakacsintgatni" a radikálisabb szavazók felé.

- mondta a szakértő. Vona Gábor ugyanis a néppártosodási politikával nem tudta bővíteni a Jobbik szavazótáborát.