Kormány: 18 milliárd forintot kell visszafizetni az Európai Bizottságnak

Vágólapra másolva!
A magyar kormánynak 18 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Bizottságnak az EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő szabálytalan közbeszerzések miatt - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Vágólapra másolva!

- áll a közleményben. Mint írták, az Európai Unió súlyos szabálytalanságokat állapított meg nyolc, 2003 és 2009 között megkötött szerződés ügyében. " A vizsgálatok során kiderült ugyanis, hogy a felelős állami szervek a Welt 2000 Kft. részére

a közbeszerzési szabályokat súlyosan megsértve, a magyar állam érdekeivel ellentétes módon juttatták el üzleti köröknek

annak az informatikai rendszernek a működtetését, amely 12 ezer milliárd forintot kezelt - fogalmaztak, hozzátéve: az említett szabálytalanságok miatt a magyar kormánynak 18 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Bizottságnak.

A Miniszterelnökség vezetője, Lázár János csütörtökön közölte: büntetőfeljelentést tett a legfőbb ügyésznél ismeretlen tettes ellen Welt 2000 Kft. 2003-2009 közötti tevékenysége miatt.
Mint megírtuk, az EMIR (egységes monitoring- és informatikai rendszer) megalkotására, működtetésére és továbbfejlesztésére megkötött

nyolc szerződésből hármat Heil Péter írt alá,

aki 2002-2007 között a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és jogelődje elnökhelyettese volt, majd dolgozott több minisztériumban és a Miniszterelnöki Hivatalban.

A 2010-es kormányváltás után tanácsadási igazgató lett az Altus Zrt.-nél, amely Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a DK elnöke és felesége, Dobrev Klára üzleti érdekeltségébe tartozik.


Dobrev Klára 2002-től ugyancsak az NFÜ jogelődjének elnökhelyettese volt 2004 augusztusáig. Alá tartozott a monitoringmódszertani főosztály, amely az egész EMIR-rendszert gondozta; az illetékes tárcaközi bizottság 2003-as és 2004-es üléseiről készült jegyzőkönyvek tanúsága szerint az EMIR-ről szóló napirendi pontok témafelelőse mindig Dobrev Klára volt. Heil Péter és Dobrev Klára "meghatározó szerepet játszott" az EMIR ügyében és a Welt 2000 Kft.-vel kötött megállapodások megkötésében.