Rákiabált a pizzásra, megütött egy vendéget, keresi a rendőrség

Vágólapra másolva!
Keresi a rendőrség azt a férfit, aki csütörtökön dél körül összeveszett az egyik pizzéria férfi eladójával, majd megütött egy arra járó nőt, aki segíteni próbált a pizzásnak.
Vágólapra másolva!

A Kálvin téri pizzázó egyik alkalmazottja két napja angolul szólított meg egy vendéget ebédidőben.

A vendég, aki magyar volt, erre ordibálni kezdett vele, és többek között mocskos migránsnak nevezte.

Egy arra járó fiatal nő szólt a magáról megfeledkező férfinak, hogy a kiszolgáló csak azért szólt hozzá angolul, mert azt hitte, hogy turista.

A férfi erre a nőt is szidni kezdte, majd megütötte, aztán üvöltözve elment.

A támadóról felvétel is készült, keresi a rendőrség. 50-55 év körüli, körülbelül 175 centiméter magas, átlagos testalkatú, a feje tetején kopaszodó, oldalt ősz hajú. Fekete színű melegítőpulóvert és melegítőnadrágot, fekete cipőt viselt csütörtökön.

Forrás: Origo

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.