Évente több száz német katonáról derül ki, hogy szélsőjobboldali

Vágólapra másolva!
A sorkatonaság eltörlése óta több mint 2500 embernél merült fel szélsőjobboldali tevékenység gyanúja a német hadseregben a katonai elhárítás (MAD) szerint - jelentette csütörtökön a Rheinische Post című német regionális lap.
Vágólapra másolva!

A cikkből az is kiderül, hogy a gyanú csak az esetek töredékében tűnt megalapozottnak. Hozzáteszi a lap, hogy évről évre csökken a gyanús esetek száma; 2010-ben még 585 katona esetében merült fel szélsőséges viselkedés gyanúja, de tavaly már csak 227-nél. Idén eddig 104 eljárást indított a MAD.
A szélsőjobboldali tevékenység a német hadsereg körein belül azért került napirendre, mert kiderült, hogy a Bundeswehr egyik főhadnagya hónapokon át menekültnek adta ki magát, és állami vezetők meggyilkolására készült. Franco A.-n kívül egy másik katonát és egy diákot is őrizetbe vett a rendőrség hasonló gyanúval.