A kormány ideiglenesen felfüggeszti a szisztematikus határellenőrzést

Vágólapra másolva!
A kormány ideiglenesen felfüggeszti a szisztematikus határellenőrzésről szóló uniós rendelet alkalmazását, helyette célzott ellenőrzést vezetnek be. 
Vágólapra másolva!

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte:

az intézkedés miatt többórás várakozás alakult ki egyes határszakaszokon, és félő, hogy a nyári időszakban a várakozás ideje megsokszorozódhat.

Hozzátette: kormány ezért szükségesnek látja a szisztematikus határellenőrzés ideiglenes felfüggesztését - az erről szóló kormányhatározat hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben -,

helyette célzott határellenőrzést vezet be.

Magyarországnak kezdettől voltak fenntartásai a jogszabállyal, a gyakorlati működésével kapcsolatban, és az elmúlt heteket tesztüzemnek tekintette - mondta Kontrát Károly. Az illegális bevándorlás Európa legfontosabb vívmányait, így a schengeni rendszert és az uniós állampolgárok szabad mozgását veszélyezteti - tette hozzá.

Kontrát Károly azt is mondta, hogy a kormány szerint

Az Európai Unió Tanácsa április elejétől vezette be a kötelező szisztematikus határellenőrzést, amelynek értelmében minden uniós és harmadik országbeli állampolgárt kötelezően ellenőrizni kell a schengeni határokon való ki- és belépésnél. A határozatban az is szerepel, hogy a tagállamok számára engedélyezni kell, hogy ne végezzék el a szisztematikus ellenőrzéseket, ha kockázatelemzéssel alá tudják támasztani, hogy az ellenőrzés könnyítése nem okozna biztonsági kockázatot.