Veréssel fenyegette az államtitkárt a jobbikos képviselő

Z. Kárpát Dániel Szilágyi György Jobbik Választás Z. Kárpát Dániel Szilágyi György Választás Z. Kárpát Dániel (balra) és Szilágyi György
Z. Kárpát Dániel (balra) és Szilágyi György
Vágólapra másolva!
"Úgy nyakon b*szlak, hogy leszáll a fejed" - ezzel fenyegette meg Szilágyi György jobbikos képviselő Dömötör Csaba államtitkárt hétfőn a parlamentben. 
Vágólapra másolva!

A Jobbik részéről Szilágyi György országgyűlési képviselő a bevándorlás és az alkotmánymódosítás ügyében kérdezte a kormányt egy napirend előtti felszólalásban, a felvetéseire pedig Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabnetiroda államtitkára válaszolt. Eddig rendben is ment a dolog, Dömötör viszontválasza után azonban Szilágyi kiabálni kezdett.

Az ülésen résztvevők füle hallatára megfenyegette az államtitkárt, azt kiabálta neki, hogy "gyere ki, úgy nyakon b*szlak, hogy leszáll a fejed".

Szilágyi György (jobbra) Forrás: Polyak Attila

A parlamentben ha ritka is, a Jobbik padsoraiban nem ez az első eset, hogy a képviselők veréssel fenyegetőznek. Korábban Zagyva György Gyula és Apáti István is hasonló módon ragadtatta el magát.

Hollik István KDNP-s képviselő Szilágyi kirohanása kapcsán kezdeményezte a parlamenti házbizottság azonnali összehívását. Arra hivatkozott, hogy bár sok minden belefér a heves vitákba, az viszont egyáltalán nem, hogy egyes képviselők fizikai erőszakkal fenyegetnek másokat.

Időközben maga Szilágyi György is megszólat, aki elismerte, hogy az idézett mondattal esett neki Dömötör Csaba államtitkárnak. Azt mondta, hogy a bekiabálása valóban megsértette az országgyűlés méltóságát, ezért pedig bocsánatot kér. Hozzátette, hogy szerinte Dömötör folyamatosan provokálta őt, ezért fenyegette meg.