Törvényes a Budaházy-ítélet: 13 évet kapott

Budaházy György; Toroczkai László FOTÓ ÁLTALÁNOS demonstráció CSELEKVÉS KAPCSOLATOKHOZ  KÖTŐDŐ kézfogás tüntető
Budapest, 2008. március 9. Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke és Budaházy György, az Erzsébet hídi blokád egyik szervezője beszélget a kormányellenes tüntetésen a Vértanúk terén Budapesten. MTI Fotó: Kollányi Péter
Vágólapra másolva!
Törvényes a Fővárosi Törvényszék egy éve hozott ítélete Budaházy György és társai ellen. Az ítélet írásos váltoazata ugyan nem készült el időben, azóta azonban a Fővárosi Törvényszék elnöke intézkedett. A bírói tanács vezetőjének szolgálati viszonya 2017. április 30-án megszűnt, addig folyamatosan az ítélet írásba foglalásán dolgozott, és azt 28-án a másodfokú bírósághoz felterjesztette.
Vágólapra másolva!

Budaházy Györgyöt 2016. augusztus végén a Fővárosi Törvényszék első fokon 13 év börtönre ítélte terrorcselekmények elkövetése miatt.

Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke és Budaházy György egy korábbi tüntetésen Forrás: MTI/Kollányi Péter

16 társa közül egy 12 évet, négy 10 évet, egy pedig 9 évet kapott.

A vád szerint az általa vezetett szervezet, a Magyarok Nyilai a felelős a 2000-es években több MSZP- és SZDSZ-iroda, illetve több képviselő otthona ellen elkövetett Molotov-koktélos támadásokért. Budaházy tagadta a vádakat.