A valódira megtévesztésig hasonlító hamis parfümöket foglaltak le

Vágólapra másolva!
55 ezer darab hamis parfümre akadtak a NAV pénzügyőrei egy vámkezelés alkalmával, lefoglalták és megsemmisítették őket.
Vágólapra másolva!

Egy vállalkozás különböző, Európai Unión kívülről származó áruféleség vámkezelését kérte a dél-budapesti BILK vámudvarban. A termékek között 55 ezer darab, különféle márkanévvel ellátott parfüm is volt.

Forrás: NAV

Az árunyilatkozat feldolgozásakor a NAV munkatársai úgy döntöttek, hogy áruvizsgálatot is tartanak, mert a megközelítőleg 2 millió forint értékűnek feltüntetett termékekről azt feltételezték, hogy azok hamisak. Az eredeti márkajelzésű parfümök értéke ugyanis ilyen mennyiségnél ennek a többszöröse is lehet.

Elsőre eredetinek tűnik Forrás: NAV

A NAV pénzügyőrei értesítették a jogtulajdonosok képviselőit, és a szállítmányt visszatartották. A jogtulajdonos megerősítette a pénzügyőrök gyanúját, akik ezért az illatszereket lefoglalták és megsemmisítették.