Már több mint 35 ezer migráns érkezett az idén Olaszországba

Vágólapra másolva!
Az olasz belügyminisztérium szerint valamivel több, mint 35 ezer ember érkezett már az év elejétől Olaszországba, majdnem negyven százalékkal többen, mint a tavalyi év hasonló időszakában.
Vágólapra másolva!

Január elseje és április 18. között

35 244 migráns érkezett Olaszországba.

Ez 39,39 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Több mint 90 százalékuk Líbiából kelt útra és a dél-olaszországi partokra érkezett meg.

A férfiak és nők mellett több mint 3,5 ezer felnőtt kíséret nélküli kis- és fiatalkorú érkezett.

A legtöbb migráns Bangladeshből, Nigériából, Gambiából, Elefántcsonpartról és Gambiából származik. Ez az első alkalom, hogy a legnépesebb csoport az ázsiai Bangladeshből érkezett.

Olaszországban jelenleg több mint 177 ezer migránst látnak el,

közöttük menedékkérők és illegális bevándorlók is vannak. A legtöbbet közülük az olaszországi Lombardia, Campania, Piemonte, Lazio tartomány és Szicília fogadja be.

2015 óta valamivel kevesebb, mint ötezer menedékkérőt helyeztek át Olaszországból más EU-tagállamokba a Brüsszel által ígért mintegy 40 ezerből.

Az olasz parlament április 12-én fogadta el az új migrációs rendszert, amelynek értelmében szigorítják és felgyorsítják a menedékkérelmek elbírálását és az illegális bevándorlók kiutasítását.