Hófúvás miatt adtak ki figyelmeztetést

Hó időjárás Budapest
Havazás Budapesten
Vágólapra másolva!
A sok eső, hó és erős szél miatt többfelé hófúvásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Vágólapra másolva!

Erős széllökések miatt Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat, mert akár

90 km/h-s széllökések is előfordulhatnak.

A sok eső miatt Budapesten, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van érvényben másodfokú figyelmeztetés. Ezeken a területeken 24 óra alatt

30 milliméternél is több eső hullhat.

Szintén a sok eső miatt tizenegy további megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Az országban többfelé 20-30 millimétert meghaladó csapadékra kell számítani, a Tiszántúlon leginkább eső, másutt eső, havas eső, hó egyaránt lehetséges.

Szerdára a hófúvás miatt is figyelmeztetéseket adtak ki. Veszprém megyében ez másodfokú, Fejér, Vas és Zala megyében elsőfokú, főleg a friss hóból alakuló

hótorlaszok jelenthetnek gondot.

Az előrejelzés szerint az északi, északnyugati szél elsősorban a Dunántúlon, holnap az északkeleti országrészben is viharossá fokozódik. Napközben a Dunántúl nyugati részén azonban 90-100 km/h közötti lökések is előfordulhatnak.