Tarlós István: Jövő héten dől el a római-parti gát ügye

Vágólapra másolva!
A jövő héten dönt a Fővárosi Közgyűlés a római-parti gátról - mondta el Tarlós István főpolgármester a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban, amelyben a közterület-felügyeletnél tapasztalható szabálytalanságokról is beszélt.
Vágólapra másolva!

A főpolgármester szerint a római-parti gáttal kapcsolatos tiltakozások nem szakmai, hanem érzelmi alapúak, ezért nehéz észérvekkel meggyőzni az ellenzőket. Mint kifejtette: a jelenlegi helyzetben két nyomvonalváltozat közül kell kiválasztani a jobbat. A Nánási út - Királyok útja sáv drágább lenne, és nem védene meg minden ingatlant, a part menti szakasz viszont olcsóbb lenne és teljes biztonságot nyújtana - hangsúlyozta hozzátéve, hogy a döntést már nem lehet halogatni, jövő héten a Fővárosi Közgyűlés határoz az ügyben.

Tarlós István szerint a kétszintű önkormányzati rendszer jelenleg nem működik hatékonyan Budapesten. A kerületi közterület-felügyeletek indirekt módon érdekeltek abban, hogy minél több büntetést szedjenek be, "ez pedig így nem elfogadható" - mondta a lapnak. Hozzátette: kellene egy társulás a közterület-felügyelet ügyében, amely központi irányítás alatt működik. Erről már zajlik is az egyeztetés a kormánnyal.

A főpolgármester ígéretet tett a teljes fővárosi kamerarendszer felülvizsgálatára. Példaként említette, hogy a III. kerületben szabálytalanul helyeztek el kamerát. Ugyanakkor hozzátette, nem célja, hogy a becsületesen dolgozó közterület-felügyelőket lejárassa.

Egy kérdésre válaszolva elmondta: arról még nem tud nyilatkozni, hogy indul-e ismét a főpolgármesterségért a 2019-es választáson.