Új szexbotrány a Jobbikban: fiatalkorú megrontásával vádolnak egy képviselőt

Jobbik, Kulcsár Gergely
Vágólapra másolva!
Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő egy fiatalkorú jobbikos lánnyal folytatott szexuális kapcsolatot – minderről több tanú beszélt abban a perben, amit a képviselő indított Dömötör Csaba államtitkár ellen. Kulcsár nem először okozott botrányt a pártban, mivel korábban leköpte a Duna-parton lévő holokauszt-emlékművet. Vona Gábor megpróbálta eltussolni a szexbotrányt, és az antiszemita botrány miatt sem zárta ki bajtársát a frakcióból.
Vágólapra másolva!

Egy jobbikos képviselő, az ötgyerekes, nős Kulcsár Gergely szexbotránya volt a téma a Fővárosi Törvényszéken kedd délelőtt. A Jobbik Magyarországért Mozgalom Dömötör Csabát perelte be, mert az államtitkár a Ripost cikkére hivatkozva a parlamentben azt mondta, hogy egy jobbikos képviselő egy fiatalkorú lánnyal folytatott intim viszonyt - írta a Ripost.

Már okozott botrányt Kulcsár

Maga Vona Gábor lépett fel, és kemény kézzel, radikális intézkedésekkel megpróbálta eltussolni a „keresztény-nemzeti” párt számára olyannyira kényes esetet. Amúgy a félrelépő képviselő nem először okozott botrányt a pártban. Kulcsár Gergely volt az, aki ellen a nemzetiszocializmus bűneit tagadó magatartása miatt többször indult már eljárás.

Zsidóbérenceknek nevezte például a Jobbikon kívül az összes frakció tagjait,

sőt meggyalázta, leköpte a Dunába lőtt áldozatok világhírű emlékművét.

Kulcsár Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője a Duna-parti holokauszt-emlékművet is meggyalázta Forrás: dkp.hu

Beismerte a viszonyt

A szexbotrányt egészen a közelmúltig sikerült elhallgatni, pedig a több tanú egybehangzó állítása szerint a képviselő hosszú időn át intim viszonyt folytatott egy kiskorú Jobbik-szimpatizáns lánnyal. A Dömötör Csaba védelmében felsorakozó tanúk a „bíróságon is egyöntetűen állították, hogy Hajdú-Bihar megyében annak idején nagyon sok Jobbik-tagot felháborított az eset, amit még magának a félrelépő képviselőnek, Kulcsár Gergelynek is nyíltan szóvá tettek.

Az egyik tanúvallomást tevő volt Jobbik-tag, egy ügyvédnő azt mondta: a parlamentben a Jobbik szobájában

maga Kulcsár Gergely ismerte be vele szemben ülve, hogy viszonyt folytatott

a Jobbik Ifjúsági Tagozatában tevékenykedő fiatalkorú hölggyel. A tanú felelőssége teljes tudatában azt is kijelentette, hogy magával a pártelnökkel, Vona Gáborral folytatott beszélgetést erről a botrányos ügyről.

Több tanú szerint az ötgyermekes Kulcsár maga ismerte be a viszonyt a fiatalkorú lánnyal Forrás: MTI/Kovács Tamás

22 alapszervezetet oszlattak fel

Egy másik tanú írásos dokumentumokat is benyújtott a bíróságon: Vonával és Kulcsárral folytatott levelezését, amiből ugyancsak kiderül, hogy a Jobbik országgyűlési képviselőjének egy kiskorú lánnyal volt viszonya, és erről a pártelnök is tudott. Elmondta, hogy Hajdú-Bihar megyében sokan sérelmezték ezt az esetet, mert egy keresztény-konzervatív radikális pártban nem tehetett volna ilyet egy Jobbik-politikus.

A szexbotrány miatt Hajdú-Bihar megyében 22 alapszervezetet számoltak fel,

több tucat jobbikost zártak ki a pártból, csak mert szóvá merték tenni a kiskorú lánnyal folytatott viszonyt.

Vona Gábor jóvoltából a képviselő ma is ott ül a parlamentben. A pártelnök barátjaként és eszmetársaként beszél róla.

Vona Gábor eddig mindig kiállt Kulcsár mellett Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Volner is botrányba keveredett

Mint arról korábban beszámoltunk, júniusban a Ripost közölt fotókat arról, hogy a nős, kétgyerekes családapa Volner János egy – akkor még ismeretlen – nővel hosszan időzött egy Pécel környéki bozótosban. Volner – bár sem akkor, sem azóta nem tisztázta megváltozott családi állapotát – először azzal védekezett, hogy a nő csak pisilt, később pedig, hogy a szóban forgó nővel egy ideje magánéleti kapcsolatban állt. Később kiderült: Volner szeretője a Jobbik-frakció jogásza.

Volner azóta visszament megcsalt feleségéhez,

a szerető ugyanis már Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezére oldalán keresi a boldogságot. Tyirityán Vona Gábor Jobbik-pártelnök személyes jó barátja, és nyíltan vállalja náci eszmeiségét.