Kamion és mentőautó is ütközött a csúszós utakon

gyáli
Felborult kamion az M0-ás körgyűrű gyáli kihajtója mellett
Vágólapra másolva!
Országszerte 60 balesethez riasztották a tűzoltókat, de az autósok egyelőre jól veszik az ónos eső jelentette akadályt: az M0-son kamion borult fel, Gödöllőn mentőautó ütközött, majd csapódott oszlopnak – több autópályán is korlátozzák a nagy teherautók közlekedését. A rossz időnek egy halálos áldozata is van.
Vágólapra másolva!

Ónos eső miatt csúsznak az utak, de az autósok felkészültek az időjárási helyzetre: az elmúlt nap országszerte 60 balesethez, műszaki mentéshez riasztották a hivatásos, önkéntes és önkormányzati tűzoltókat, ami egy mozgalmasabb nap átlagának felel meg – mondta az Origónak Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Budapesten volt a legtöbb baleset

A mentésben 233 tűzoltó vett részt: a legtöbbször, 12 alkalommal Budapesten kellett kivonulniuk, többnyire az ónos jégrétegen megcsúszó, kerítésnek vagy más autóknak ütköző járművekhez: mint az Origo is megírta, Pestszentlőrincen, a Kerékvágás úton négy személyautó karambolozott, ketten könnyebben megsérültek.

Szerdán éjfél körül pedig egy

búzát szállító kamion borult fel az M0-s körgyűrűn

Gyál mellett, a baleset során az üzemanyagtartálya is kilyukadt. A fővárosi tűzoltók daru segítségével állították kerekeire a kamiont.

Felborult kamion az M0-s körgyűrű gyáli kihajtója mellett Forrás: Origo

Oszlopnak csapódott a mentő

Pest megyében összesen hét baleset történt, Fót közelében három karambolt jelentettek – mindegyik esetben három-három autó ütközött össze. Csomád mellett busz és személyautó, Gödöllőn szerdán hajnalban pedig mentőautó és kocsi ütközött, a mentő a karambol után ráadásul egy oszlopnak csapódott.

Sötétbe borult Fegyvernek

Nógrád megyében öt, Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig nyolc balesethez riasztották a tűzoltókat.

Fegyverneken száz háztartás maradt ideiglenesen áram nélkül,

amikor egy úton megcsúszó autó kidöntött egy villanyoszlopot.

Budapesten tucatnyi baleset történt, az ónos eső miatt autók csúsztak meg az utakon Fotó: Hirling Bálint - Origo

Kedden halálos baleset is történt a csúszós utakon, Drégelypalánk mellett teherautó és személykocsi ütközött a 2-es főúton, eddig tisztázatlan körülmények között. Az autó vezetője a helyszínen meghalt.

Korlátozzák a forgalmat

Az ónos eső és a jég miatt több úton és sztrádán is forgalomkorlátozást vezettek be: az M2-es autópályán nem járhatnak 7,5 tonnánál nehezebb járművek, de Nógrád megyéből sem engedik Pest megyébe a súlyhatár feletti teherautókat és kamionokat.

Erre számíthat

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda reggeli figyelmeztető előrejelzése szerint éjfélig az Északi-középhegység térségében a legtöbb helyen vékonyabb hólepel várható, néhol azonban 5–10 centis réteg is előfordulhat. A Soproni-hegységben, illetve az északnyugati határvidéken is eshet 3–5 centiméter körüli hó. Az ország döntő részén (a Győr–Budapest–Debrecen vonaltól délre, kivéve a Tiszántúl keleti részét és a Dunántúl északnyugati részét) komolyabb ónos eső várható.

Hó, eső szakad a nyakunkba Fotó: Hirling Bálint - Origo

Napközben az ónos eső a Győr–Debrecen vonaltól északra lévő területre kezd visszaszorulni. Éjfélig nagy mennyiségű ónos csapadék várható az Alföld északi részén és az Északi-középhegység déli előterében (a mennyisége elérheti az 5–10 millimétert is), estétől jelentős ónos eső hullhat az Északi-középhegységben is.