Soros-pénzből szervezik a Tanítanék-tüntetést

2016. március 15.
Tanítanék! Tüntetés az oktatás szabadságáért március 15-én. Hősök tere. oktatás, tanár, iskola,
2016. március 15. Tanítanék! Tüntetés az oktatás szabadságáért március 15-én. Hősök tere. oktatás, tanár, iskola,
Vágólapra másolva!
Videót tett közzé a Tanítanék Mozgalom, amiben a hétre tervezett tüntetésen való részvételre buzdít. Bár a Tanítanék Mozgalom egyik arca a tüntetés indokaként azt említi, hogy lejárt az oktatási követeléseik teljesítésére megszabott határidő, a videóban az oktatásról ezen kívül egyáltalán nem beszélnek. Ehelyett a civilek elleni állítólagos támadásokról van szó. Móra Veronika, az Ökotárs alapítvány vezetője is megszólal, a harmadik kampányarc pedig az a Szentesi Kálmán, aki azzal vált ismertté, hogy megpróbálta visszaigényelni a NAV-tól az – egyébként minimálbér után befizetett – adóját, arra hivatkozva, hogy nem arra költi az állam, amire ő szeretné.
Vágólapra másolva!

A Tanítanék közzétette a szerdára tervezett, majd vasárnapra áttett tüntetéshez csatlakozó szervezetek listáját. Köztük több olyan is akad, amelyről novemberben, a Magyar Idők cikkéből derült ki, hogy Soros György Open Society Foundationje támogatja, miután Soros alapítványa váratlanul nyilvánosságra hozta a támogatott szervezetek – korábbiakban gondoltnál bővebb – listáját.

A Tanítanék Mozgalom felhívásaiban rendszeresen azt írja, hogy "mivel mögöttünk nem áll senki, csak a tábla, ezért támogasd a megmozdulás megvalósítását". Sulyok Blanka, a Tanítanék képviselője az ATV Start című műsorában határozottan tagadta, hogy bármilyen külföldi támogatást kapnának, majd azt is hozzátette, hogy mivel a Tanítanék nem bejegyzett egyesület, ezért az 1 százalékokra sem jogosult. Ezek után váratlan meglepetés, hogy a támogatásokat az Alapítvány a Tanszabadságért számlájára várják. Az Alapítvány a Tanszabadságért 2013 és 2015 közötti pénzügyi beszámolóiból azonban kiderül, hogy támogatásának nagy része az Open Society Foundationtől, Soros György alapítványától származik.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A videó érdekessége, hogy megszólal rajta az a Szentesi Kálmán, aki azzal lett ismert, hogy visszaigényelte az adóját a NAV-tól, arra hivatkozva, hogy nem tetszik neki az, hogy mire fordítják. Miután a visszaigénylés költségvetési csalás, ezért a NAV megbüntette Szentesit, aki ezt nyilvánosságra hozta. Ekkor azonban – a büntetés összegéből – Angyal József okleveles adószakértő kiszámolta, hogy Szentesi Kálmán eleve csak a minimálbér után adózott, és ebből akart még visszaigényelni. Angyal József a 24.hu-nak azt mondta Szentesiről: "400 ezer forintért csinál magának reklámot, és bevonul a politikai életbe, így akar a nyilvánosság elé kerülni. Nem kell hősként kezelni, nem egy nagyvállalkozó, hanem egy kisstílű munkavállaló."

A lényegét tekintve adócsaló Szentesi most a videón azt mondja, a holnapi tüntetésen ő is tanítani akar. Arra akarja a résztvevőket tanítani, hogy szerinte hogyan kell gondolkodni az adózásról és a közpénzekről.

A tüntetéshez valószínűleg a Momentum Mozgalom is csatlakozik, erről Fekete-Győr András, a szervezet elnöke beszélt szombaton az olimpiaellenes kampánynyitó bulijukon. A Momentum Mozgalom pár hete tűnt fel, az aktivistái február közepéig gyűjthetik Budapesten az aláírásokat, hogy legyen népszavazás az olimpiáról. Hamar kiderült róluk, hogy a szervezet mögött egykori baloldali politikusok állnak, köztük Szabó Pál, a Gyurcsány-kormány közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztere és Haris Éva volt szocialista választmányi elnök, az Együtt alapítója is.