Furcsa zajt hallott és látott egy idegent

Egy laptopot és egy antik karórát akartak ellopni, nem sikerült nekik
Vágólapra másolva!
Egy kalocsai férfi szólt rendőröknek, hogy valami nem stimmel a szomszédjában.
Vágólapra másolva!

A férfi azzal hívta a rendőröket, két napja, december 30-án délután, hogy feltehetően betörtek a szomszédjában lévő lakatlan házba, mert

furcsa zajt hallott és látott ott egy idegent.

Amikor a rendőrök átvizsgálták a házat, rátaláltak két fiatalra, akik a padláson húzták meg magukat. A megalapozott gyanú szerint a 23 éves és a 21 éves férfiak úgy jutottak be, hogy betörték a melléképület ajtaját.

Egy laptopot és egy antik karórát akartak ellopni, nem sikerült nekik Forrás: Police.hu

Egy laptopot és egy antik karórát akartak magukkal vinni,

a rendőrök viszont megakadályozták őket. Amikor a tolvajok rájöttek, hogy a zsaruk már a házban vannak, megpróbáltak elbújni.

A Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói azonnal elfogták a tolvajokat, a kapitányságra vitték és lopás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. Már előzetes letartóztatásukat is kérték.