Megtalálták a Szolnokon eltűnt fiú holttestét

Járomi Bence, Szolnok, eltűnés, keresés
Kutatócsoportok a helyszínen a Tisza szolnoki szakaszánál
Vágólapra másolva!
A legrosszabb forgatókönyv igazolódott be, a négy napja eltűnt Bence holttestét találták meg ma Szolnokon. A rendőrség nevet nem mondott, de a 17 éves fiú kutatásában részt vevők közül többen erről írtak a közösségi oldalukon. A legfrissebb fejlemény, hogy Bence édesapja is megerősítette a tragédia bekövetkeztét.
Vágólapra másolva!

A Facebookon több, a kutatásban érintett forrás is megerősítette, hogy nem sokkal ezelőtt megtalálták a 17 éves fiú holttestét. Erről először a gimnazista legjobb barátja számolt be.

Később a keresésben részt vevő kutyás alapítvány vezetője is erről posztolt. Utóbb törölte a bejegyzést, mert az abban szereplő dátum pontatlan volt: Bencének 23-án hajnalban veszett nyoma, ennek megfelelően nem 15-éről, hanem 25-éről van szó.

Zulu kutya 25-én jelzett Forrás: Facebook

A hatóságok egyelőre hivatalosan nem erősítették meg, hogy Bence holttestét találták meg, annyit közöltek, hogy egy holttestet emeltek ki a Tiszából szerdán Szolnokon a „százlábú hídnál" a hivatásos tűzoltók. Kérdésünkre a rendőrség ennyit válaszolt: "...tájékoztatom, hogy a Szolnoki Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit, ezért további információt nem áll módomban közölni az üggyel kapcsolatban".

Ugyanakkor a tragédiáról szóló híreket támasztja alá, hogy

a rendőrség szerdán visszavonta a 17 éves tiszavárkonyi fiú keresésére kiadott felhívást.

A Szoljon.hu az alábbi, a helyszínen rögzített rövid videót osztotta meg.

Mint ismert, a 17 éves fiú december 23-án a hajnali órákban egy szolnoki szórakozóhelyről gyalogosan ismeretlen helyre távozott, azóta pedig nem adott életjelet magáról. A keresése napok óta zajlott.

Frissítés, 15.41:

Egy órája Bence édesapja a közösségi oldalán erősítette meg a lesújtó hírt, egyúttal köszönetet mondott azoknak, akik segítették a fia megtalálását.