Az LMP feladta elveit: akár Gyurcsánnyal is összefognának

Bárándy Gergely beszél felszólal gesztikulál Közéleti személyiség foglalkozása MOZOG politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Budapest, 2015. december 15. Bárándy Gergely MSZP-s képviselő az egyes törvényeknek a gazdasági növekedéssel összefüggésben történő módosításáról szóló javaslat vitájában, az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. december 15-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Az LMP hétvégi kongresszusán két előterjesztés is a küldöttek elé került – értesült a Pesti Srácok. A portál úgy tudja, hogy az egyik a párt önállóságának megerősítését célozta, a másik viszont azt, hogy a jelöltek visszaléphessenek más indulók javára. A kongresszus végül az utóbbit fogadta el, így megnyílt az út a baloldali ellenzéki pártokkal való együttműködés előtt. A történtek hatására erőteljes mozgolódás indult meg a balliberális pártok között: a lap úgy tudja, hogy több szocialista országgyűlési képviselő tervezi átlépését az LMP-be, köztük Bárándy Gergely. Egyre inkább úgy néz ki, hogy Schiffer gyermeke megtagadja múltját, és egyetlen dolog motiválja: a hatalom megszerzése. Ehhez egyre nyilvánvalóbb, hogy Soros Györgytől kaphatnak segítséget. 
Vágólapra másolva!

Az LMP hétvégi, kecskeméti kongresszusa nem volt sajtónyilvános, így a közvélemény több dologról sem értesülhetett. A pártösszejövetelt követő sajtótájékoztatón Szél Bernadett közölte, hogy nem tekintik lezártnak a két párt szövetségét, együtt tudnak működni mindazon pártokkal, közösségekkel és emberekkel, akik a kormányváltáson túl „korszakváltásban" is érdekeltek Magyarországon. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy az LMP 2014-es és 2016-os kongresszusa határozatban rögzítette, hogy önállóan indulnak a következő választásokon. Korábban rebesgették, most döntöttek róla: Gémesi pártja esetében egyhangú szavazással döntöttek a szövetségkötésről. Arról viszont nem volt szó, hogy később más pártokkal (akár „korszakváltókkal", akár „nem korszakváltókkal") is összeállnak.
A Pesti Srácok értesülése szerint született egy másik, a nyilvánosság számára ismeretlen döntés, amely megágyaz az ellenzéki pártokkal történő együttműködésnek. A portál LMP-s forrásokból úgy értesült, hogy két javaslatot is előterjesztettek a kongresszuson.

Elsőként Csárdi Antal, a párt fővárosi képviselőjének javaslata került napirendre, aminek az a lényege, hogy a 2018-as választáson is 106 képviselőjelöltje legyen az LMP-nek, összhangban a korábbi kongresszusok határozataival.

A Pesti Srácok úgy tudja, hogy ezt a javaslatot támogatta többek között Ungár Péter elnökségi tag, Ikotity István parlamenti képviselő, Vida Attila volt elnökségi titkár és Schiffer András korábbi társelnök. Ám ezt az indítványt még napirendre sem vette a kongresszus.

LMP-kongresszus: nagynak tűnt az egység, a valóságban nagy konfliktusok vannak a párton belül Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Ezt követően a párt elnöksége is benyújtott egy javaslatot a jelöltállítási szabályok módosításával kapcsolatban. Ez a második „kezdeményezés" egyértelműen megengedőbb a választási együttműködés kérdésében: lehetővé teszi az aspiránsok visszaléptetését, négy feltétel külön-külön fennállása esetén. Ebből három technikai jellegű,

a negyedik pedig nagyjából úgy szól, „ha a párt szövetségi politikája ezt megkívánja". Ez a kritérium gyakorlatilag minden esetben érvényesíthető lesz, ha a vezetés úgy gondolja.

A Pesti Srácok információi szerint az egybegyűltek napirendre vették, aztán elfogadták a többi balliberális párttal az együttműködést megkönnyítő javaslatot. A lap információi szerint a támogatók között volt Hadházy Ákos társelnök, Schmuck Erzsébet (korábbi frakcióvezető), Ábrahám Júlia, sőt furcsa módon Ungár Péter is, aki a másik, ezzel ellentétes tartalmú javaslatot is támogatta. Így az LMP jelöltjeit jövőre minden különösebb indoklás nélkül vissza lehet majd léptetni más jelölt javára, s ezzel megnyílik az út a koordinált jelöltállítás előtt. A portál pártbeli forrásai úgy értékelték a kialakult helyzetet, hogy nyilvánvalóan az önálló LMP-ben gondolkodó politikusokat szorították háttérbe – az ellenzéki összefogást egyre nyíltabban szorgalmazókkal szemben.

Szerintük elképzelhető, hogy ezzel a módszerrel néhány billegő körzetet megnyerhet az ellenzék, ám megsemmisül a párt nyolc éve épített független imidzse, és soha többet nem fogják tudni magukról lemosni, hogy segítettek Gyurcsányéknak meg a szocialistáknak.

Fennáll a veszélye annak, hogy sokan elpártolnak az LMP-től – tették hozzá.

A Pesti Srácok verzióját igazolja, hogy a mindkét kongresszusi javaslatot támogató Ungár Péter tegnap az ATV-ben azt nyilatkozta, beismeri, hogy változott az LMP. Hozzátette, hogy „aki érdekelt abban, hogy az elmúlt 27 év politikáját zárjuk le, azok mind jöhetnek, mind csatlakozhatnak!" Ez a mondat gyakorlatilag egy az egyben megegyezik a párt legújabb, a választási együttműködést tágan értelmező irányvonalával, és előrevetíti, hogy mi vár az elkövetkező időszakban a párt híveire.

Különös időzítés: Bárándy Gergely és további három MSZP-s országgyűlési képviselő tervezi átlépését az LMP-be

Szintén a Pesti Srácok cikkezett arról, hogy mindeközben szocialista politikusok szándékoznak pártot váltani. A lap egyedül Bárándy Gergely, parlamenti képviselőt nevesítette, de egy másik forrásból úgy értesült, hogy további három MSZP-s országgyűlési képviselő is fontolgatja, hogy átüljön az LMP padsoraiba.

A portál elérte Bárándy Gergelyt, aki nem cáfolta az értesülést:

Bárándy Gergely, MSZP-s országgyűlési képviselő Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ezután a Pesti Srácok Kanász-Nagy Mátéhoz, az LMP szóvivőjéhez fordult, aki elmondása szerint nem tud arról, hogy Bárándy Gergely kilépett volna az MSZP-ből. Hozzátette, ha Bárándy Gergely csatlakozna a korszakváltókhoz, akkor hoznak egy döntést a kérdésben. A pártkommunikátorral való beszélgetést a lap úgy értékelte, hogy „itt bizony valami készül."