Többen rosszul lettek hajnalban egy szórakozóhelyen

Vágólapra másolva!
Öt embert kórházba vittek egy fővárosi szórakozóhelyről szén-monoxid-mérgezés miatt szombat hajnalban. A szén-monoxid-jelző figyelmeztetett, de rövid idő alatt néhányan mégis rosszul lettek. 
Vágólapra másolva!

Kolozsi Péter, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője azt mondta az MTI-nek, hogy a Podmaniczky utcai szórakozóhely szén-monoxid-érzékelője jelzett, ekkor hívták ki a tűzoltókat. A szakemberek megmérték a levegő mérgező gáztartalmát, és kiderült, hogy elromlott a gázkazán.

Öt ember rosszullétre panaszkodott, őket megfigyelésre kórházba vitték.


A szakember arra figyelmeztetett hogy a szén-monoxid színtelen, szagtalan mérgező gáz, amely nyílt lánggal működő berendezésekben, például cserépkályhában, gázkonvektorban keletkezik. Először hányingert, fejfájást, majd eszméletvesztést és halált okoz. Ezért a szén-monoxid-érzékelő életmentő lehet.