Már csak az alkalmas időt várják a Vona Gábor elleni puccsra

Vona Gábor, oroszlán
Az állatok királya
Vágólapra másolva!
Sokan a Jobbikban csupán egy alkalmas pillanatra várnak, hogy megpuccsolják a köpönyegforgató Vona Gábort - írta a közösségi oldalán Novák Előd. Mindez annak kapcsán jutott eszébe, hogy Morvai Krisztina, a párt EP-képviselője elhatárolódott a Jobbiktól.
Vágólapra másolva!

Kevesebb, mint fél évvel a választások előtt nem várt helyekről kapja sorozatban a pofonokat a Jobbik pártelnöke - írja a 888.hu. A párt EP-képviselője, Morvai Krisztina nemrég mérhetetlen csalódásának adott hangot a Jobbik kapcsán, ahogy fogalmazott

Később Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik korábbi országgyűlési képviselője azt mondta, a Jobbik vezetése gyakorlatilag feladta az önrendelkezését, politikai és gazdasági megállapodást köthetett Simicska Lajossal.

Most pedig a Jobbik korábbi emblematikus arca, Novák Előd a közösségi oldalán fakadt ki Vona Gábor "bénázása" miatt.

"Ide süllyedtünk: a CEU alapítója és korábbi rektorhelyettese, George Soros helytartója az Alfahíren is hirdetheti, a pártlap által is büszkén kiemelve, hogy „a radikalizmusától (és radikálisaitól) megszabadult Jobbik" mennyivel jobb lenne a magukfajták számára kormányon, mint a Fidesz, hiszen a Jobbik pl. "teljesen megváltoztatta Brüsszellel kapcsolatos álláspontját", s legutóbb Soros embereként már ő maga moderálhatta a béruniós Jobbik-konferenciát" - írja Novák Előd.

Majd hozzáteszi: "bizony, már a saját, nemzeti pénzpolitikát is feladná a párt az euró - korábban ellenzett - bevezetésével, de hát eggyel több vagy kevesebb köpönyegforgatás, korábbi választási ígéret megszegése, nem számít..." Ezután figyelmezteti Vonát:

"Lehetőleg dr. Morvai Krisztinával karöltve, akivel 2014-ben 21%-os választási eredményig már eljutottunk az elvek feladása nélkül" - zárja sorait Novák Előd.

Az állatok királya Forrás: Origo

Morvai a héten jelentette be, hogy szakít a pártjával, és 2019 után, a jelenlegi mandátumának a lejártakor már nem kíván a színeikben politizálni. Abból lett elege, hogy Vona Gáborék elvtelenül összefognának mindenkivel a hatalomért.

Morvai azt írta, hogy elkeserítik azok a vádak, amelyek szerint azért hagyja ott a Jobbikot, mert a párt nem akarja őt újra elindítani a 2019-es európai parlamenti választásokon, ezen pedig megsértődött. "Ezek azt sugallják, hogy Magyarországon egy politikus csak személyes érdekei által motiváltan dönthet" - jegyezte meg. E helyett a háttérben az áll, hogy a politikus képtelen azonosulni azzal a jobbikos stratégiával, amely arról szól, hogy

olyan politikai erők szövetkezzenek a 2018. évi választásokra, illetve Magyarország irányítására, amelyeket semmi más nem köt össze, mint a Fidesz és Orbán Viktor elleni szenvedélyes gyűlölet.

Ez számára azért is vállalhatatlan, mert meghatározó szerepet játszott a 2006-os rendőrterror idején az emberi jogi jogsértések feltárásában, és úgy látja, hogy ezeket a súlyos törvénytelenségeket a balliberális értelmiség azóta is tagadja, a felelősségét pedig nem ismerte el.

Morvai Krisztina Forrás: MTI/Európai Parlament/Christian Creutz

Nem kértek bocsánatot a magyar nemzet méltóságának sárba tiprásáért, így pedig nem tudok egyetérteni azzal, hogy a Jobbik, mint „2006-os párt" látványosan közeledik ezekhez az erőkhöz.
Azt is aláhúzta, hogy visszautasítja annak a Magyarországra leselkedő veszélynek az eljelentéktelenítését, amely az EU migrációs politikája és a "Soros-terv" miatt áll fenn. Kijelentette, hogy ellenzi ezeket a folyamatokat, illetve a Jobbik szerepvállalását ezekben a folyamatokban. Szerinte ugyanis

elfogadhatatlan, hogy a Jobbik az értékrendje és elvei feladásával kér szavazatokat.