Elpusztult Hubert, a magyar hiúzmatuzsálem

Hubert a hiúzmatuzsálem 23 évet élt.
Vágólapra másolva!
Hubert, a hiúzmatuzsálem idén már  23 éves volt, ezzel feltehetően ő számított kontinensünk korelnökének. A fokozottan védett, Európa vadonjaiból már szinte teljesen eltűnt eurázsiai hiúzt a Budakeszi Vadaspark szakemberei ápolták éveken át.
Vágólapra másolva!

Az állatkertekben és a vadasparkokban a nyugodt, stresszmentes életkörülmények, a folyamatos, szakszerűen megtervezett táplálás és a gondos orvosi ellátás, illetve a természetes ellenségek hiánya miatt az állatok jóval tovább élnek, mint a vadonban.

Hubert 2011-ben érkezett a számára „nyugdíjas szállást" nyújtó Budakeszi Vadasparkba, és már akkoriban is kifejezetten aggastyánnak számított,

mivel a vadonban egy hiúz átlagosan és legjobb esetben is csupán csak 13 évig él.

A Budakeszi Vadaspark szakemberei figyelmükkel napról napra arra törekedtek, hogy Hubert a lehető legtovább okozhasson örömet jelenlétével a vadaspark közönségének.

Hubert vélhetően Európa legöregebb eurázsiai hiúza volt. Forrás: Surányi Linda - Budakeszi Vadaspark

– mondta Szabó Péter, a Budakeszi Vadaspark igazgatója.

Hubert a hiúzmatuzsálem 23 évet élt. Forrás: Surányi Linda - Budkeszi Vadaspark

A Budakeszi Vadaspark hiúzpopulációja Hubert távozása után sem marad képviselő nélkül, hiszen

a fiatalabb hiúz, Csabi, cicás mosolyával továbbra is elkápráztatja a vadasparkba látogató kicsiket és nagyokat egyaránt, és ha nem is teljesen, de enyhíteni tudja Hubert, a korelnök hiúz távozása miatt érzett fájdalmat.

- olvasható a Budai Vadaspark közleményében.