Nemzeti konzultáció: a Fidesz országos tájékoztatási akciót indított

Vágólapra másolva!
A Fidesz országos tájékoztatási akcióba kezdett a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáción való részvétel támogatása érdekében - közölte a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója kedden budapesti sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Hidvéghi Balázs elmondta, a héten elkezdődött kitelepülések során

minél több emberrel szeretnének beszélni arról, hogy miért fontos az, hogy ők is elmondják véleményüket a Soros-tervről,

és azokról a kérdésekről, amelyekről a nemzeti konzultáció szól.

Az a meggyőződésünk, hogy Magyarország, Európa jövője a tét - hangsúlyozta a politikus hozzátéve,

fontos, hogy ezekről a kérdésekről minden magyar elmondhassa a véleményét,

és ennek egy kiváló formája a nemzeti konzultáció. Közölte: Budapesten a héten mintegy négyszáz helyszínen találkozhatnak az emberek aktivistáikkal, politikusaikkal.