Gulyás Gergely: A baloldal az elsőszámú ellenfél

Gulyás Gergely
Budapest, 2017. október 2. Gulyás Gergely, a Fidesz megválasztott frakcióvezetője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. október 2-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Mivel a baloldali pártok együttes támogatottsága még mindig nagyobb mint a Jobbiké, ezért a Fidesz legfőbb kihívója a baloldal - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a HETI TV-ben, ahol az Origo riporterének a kérdéseire is válaszolt.
Vágólapra másolva!

Nem mélyülnék el jobban a baloldalon belüli válságban, vitákban, egy dologra hívnám fel a figyelmet, ennek a vitának a vége az lesz, hogy egy baloldali jelölt lesz a 106 egyéni körzetben, ennek nem biztosan lesz része az LMP és a Momentum - mondta Gulyás Gergely a HETI TV Pirkadat című műsorában. A Fidesz frakcióvezetője szerint,

ezért sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a jelenlegi kormánypártoknak nem a baloldal az elsőszámú ellenfele.

Gulyás azt reméli és erre is kér mindenkit, éljen azzal a lehetőséggel, hogy kitöltse a kérdőívet, majd küldje vissza. "Nekünk ez fontos visszajelzés volt eddig is minden esetben." Lehet vitatkozni a konzultáció részleteiről, lehet vele, rajta humorizálni, le is lehet szólni, de egy biztos,

kevés olyan akció volt az elmúlt években Magyarországon, ami több alkalommal is több mint egymillió ember részvételével járt együtt -

mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Gulyás Gergely: Nem lesz nagykoalíció Németországban Forrás: MTI/Illyés Tibor

Női alelnök lesz a Fideszben

Az Origo tudósítójának a kérdésére a frakcióvezető elmondta, miután az alapszabályunk értelmében a frakcióvezető automatikusan tagja az elnökségnek, így felajánlotta a lemondását az alelnökségről, erről az elnökség dönt, mint ahogy majd a másik alelnöki posztról, hiszen Pelczné Gáll Ildikó az európai számvevőszéki testület tagja lett.

A németországi politikai helyzetről azt mondta, miután az SPD 1949 óta a kiemelkedően legrosszabb eredményét érte el, így ellenzékbe mennek. Németországban a kisebbségi kormány nem alternatíva, új választások sem lesznek, így az úgynevezett Jamaica koalíció kerül a hatalomba, a CDU-CSU vezetésével, a liberálisok és a zöldek részvételével" - tette hozzá.

A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg.