Nagyon csúnyán elhajtották Czeglédy Csabát

Czeglédy Csaba
Szeged, 2017. október 13. Fegyőrök kísérik Czeglédy Csaba ügyvédet, a baloldal szombathelyi városi képviselőjét a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája elé 2017. október 13-án. A bíróság két hónappal meghosszabbította a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekményekkel gyanúsított férfi előzetes letartóztatását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
A Human Operatornak a megkárosított diákmunkások pénzügyi rendezésének ügyében a jövőben a magyar állammal kell egyeztetnie és nem a DiákÉsz jogi képviselőjével – derült ki abból az Origo birtokába került levélből, amit Czeglédy Csaba jogi képviselőjének felvetéseire írt a DiákÉsz.
Vágólapra másolva!

Ismét levelet írt a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉsz) jogi képviselőjének Czeglédy Csaba. A levelet Czeglédy jogi képviselője adta postára, amit a jogi képviselet október 16-án kapott meg, és október 17-én válaszolt is az előzetesben ülő baloldali politikus felvetéseire – tudta meg az Origo.

Czeglédyék levelükben kijelentették, hogy a Human Operator azon dolgozik, hogy a károsult diákok megkapják a pénzüket. A Human Operator azt kérte a DiákÉsz jogi képviselőjétől, hogy

küldjék el nekik azt a listát, amin a károsultak követelései szerepelnek.

A Human Operator arról is tájékoztatott, hogy mivel a szervereiket lefoglalták, így nem tudják elérni az alkalmazásukban álló diákok bérjegyzékét. Végül pedig Czeglédy felszólította a DiákÉsz jogi képviselőjét, hogy ne tegyen a nyilvánosság előtt valótlan kijelentéseket.

Czeglédy Csaba jogi képviselője ismét levelet írt a károsult diákok érdekében, de mostantól a magyar állammal kell egyezkednie Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

DiákÉsz: Mostantól az állammal kell tárgyalni

A DiákÉsz jogi képviselője a levél kézhezvételét követően rögtön válaszolt Czeglédy jogi képviselőjének. Ebben a levélben a DiákÉsz sajnálattal állapítja meg, hogy a Human Operatornak nincsen információja arról, hogy hány diákot, mekkora összegben károsított meg, és hogy nincsen pénze rendezni a károkat. A DiákÉsz jogi képviselője közölte, hogy éppen a teljesen rendezetlen helyzet miatt fordult október 2-án Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Kövér László házelnökhöz a károsult diákok helyzetének rendezése érdekében.

Mivel október 10-én a Fidesz frakciójának több tagja határozati javaslatot nyújtott be a diákok helyzetének a rendezése érdekében,

ezért a jövőben a Human Operatornak nem a DiákÉsz jogi képviselőjével kell egyeztetnie,

hanem a magyar állammal kell elszámolnia a károsult diákok pénzügyi követelésének a rendezésére, és kifizetni az elmaradt összeget – olvasható a DiákÉsz jogi képviselőjének a válaszlevelében.

Gyurcsány feleségének a cége finanszírozott?

Mint arról az Origo korábban beszámolt,

Gyurcsány Ferenc feleségének a cége nem egy baráti kölcsönt adott az előzetesben ülő Czeglédy Csabának,

így az üzletszerű tiltott pénzintézeti tevékenység gyanúja is felmerülhet az Altus Zrt.-vel szemben. A DK-elnöke korábban azt mondta, hogy idén kereste meg őt Czeglédy, hogy pénzügyi gondjain segítsen, azonban az is kiderült, hogy a bukott miniszterelnök tévedett, mert Czeglédy és az Altus között tavaly jött létre egy kölcsönszerződés, ráadásul Gyurcsány arról is beszélt, hogy ők is vesztettek pénzt, miközben Czeglédyék kamatostul kifizették.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének a neve is előkerült a Czeglédy-ügyben Forrás: MTI/Soós Lajos

Hárommilliárdos kár

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. A gyanú szerint a férfi által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Human Operator Zrt. köré szerveződő, munkaerő-közvetítéssel foglalkozó céghálózat

2013 és 2016 között mintegy hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó iskolaszövetkezetek nagy része a cég által közvetített diákmunka után nem fizette ki a diákok májusi és júniusi bérét. Az elmaradás becslések szerint mintegy ezer diákot érint, és súlyos milliókra rúg. Az ügyben tizennégy személy van előzetes letartóztatásban.

A Fidesz egyébként bejelentette, hogy segít a Czeglédy-ügy áldozatainak kártalanításában.