Vágólapra másolva!
Már a legelején kipukkadt a legújabb ellenzéki összefogás, vagyis a Közös Ország Mozgalom rendezvénye. A Hirado.hu stábja a nyitóeseményen járt, ahol kiderült, az egymással szembeni bizalmatlanságból adódóan még az ellenzéki pártok választói is széthúznak.
Vágólapra másolva!

– tömör véleményt fogalmazott meg a korábbi bukott miniszterelnökről a Hirado.hu stábjának egy férfi a szeptember 1-jei rendezvényen.

– fűzte hozzá egy nő, de a Jobbik baloldali nyitásával kapcsolatos szándékot, és alapjaiban a pártot is bírálta.

A Közös Ország Mozgalom célul tűzte ki, hogy a választási törvény helyett újat alkosson. A megnyitón ellenzéki politikusok, köztük Fodor Gábor (Liberálisok), Gyurcsány Ferenc (DK), Hadházy Ákos (LMP), Juhász Péter (Együtt), Karácsony Gergely (Párbeszéd), Molnár Gyula (MSZP), Orosz Anna (Momentum) és Bokros Lajos (MoMa) mondott beszédet.

Ahogyan arra a Hirado.hu is rávilágított, a legfőbb probléma, hogy

a mozgalom alapkérdésekben sem ért egyet.

A portál felidézte, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció lebontaná a határvédelmi rendszert, Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje viszont ennél sokkal óvatosabban fogalmaz: „azon lesznek, hogy minél előbb lebontsák" a határkerítést.

Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt elnökhelyettese a Jobbik esetleges jelenlétével nem ért egyet, és a

kormányváltásban sem akarja látni a pártot.

A Hirado.hu szerint néhányan azért voltak kíváncsiak a mozgalomra, hogy felmérjék, képesek-e összeállni a baloldali politikusok, és ki melyik "bársonyszékre" pályázik.