Sztárok töltik meg az ezredik iskolatáskát

nehéz iskolatáska, tartásjavítás, rossz tartás, testnevelés
Vágólapra másolva!
Az utolsó osztálynyi gyerekeknek Wolf Kati és Gyurta Dani tölti majd meg az iskolatáskáját tanszerekkel a tanévnyitó napján.
Vágólapra másolva!

Az Ökumenikus Segélyszervezet egy osztálynyi rászoruló gyereket invitál meg a tanévnyitó ünnepségre, szeptember 1-én, délután 2 órakor a szervezet Országos Segélyközpontjába.

Forrás: AFP

Az Iskolakezdés együtt című segélyakció zárórendezvénye alkalmából a meghívott gyerekek kapják meg az utolsó tanszercsomagokat. Köztük az ezrediket. A programba és az átadásba bekapcsolódik majd Wolf Kati és Gyurta Dániel is.