Négykézláb akart lopni, de lebukott

Egy férfi négykézláb belopózva szeretett volna lopni egy pékségből
Vágólapra másolva!
A pékség alkalmazottai azonban észrevették, a férfi pedig, ahogy jött, úgy ment – adta hírül a Nyugat.hu. Az esetet felvette az üzlet biztonsági kamerája.
Vágólapra másolva!

A mai is egy átlagos napnak indult a szombathelyi fő téri Lipóti pékség alkalmazottjainak, amikor reggel hat óra körül egy négykézláb mászó férfira lettek figyelmesek az üzletben. A férfi bekúszott, elemelt egy kenyeret és négykézláb távozott is volna vele, amikor az üzlet dolgozói rászóltak. Azt mondták egyébként a lapnak, hogy a férfi jól öltözött volt és egyáltalán nem tűnt rászorulónak.

Egy férfi négykézláb belopózva szeretett volna lopni egy pékségből Forrás: Nyugat.hu

A férfi ezután elejtette a kenyeret, majd négykézláb távozott a boltból. Az üzlet biztonsági kamerája mindent rögzített.