Fidesz: A merényletek hátterében ott áll a migráció

Hollik István
Budapest, 2016. március 1. Hollik István KDNP-s képviselő felszólal a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítását célzó javaslat vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. március 1-jén. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A Fidesz-KDNP szerint a bevándorlással együtt a terror Európába költözött.
Vágólapra másolva!

Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő a spanyolországi merényletekre reagált, és a kormánypártok nevében részvétet nyilvánított az áldozatok hozzátartozóinak és a spanyol népnek.
Kiemelte: az elmúlt két évben csaknem félezer európai áldozatot követeltek a terrortámadások, amelyek az európai emberek életének mindennapi részévé váltak.

"A terrort a bevándorlás hozta"

"Néhány éve még Európa a béke és a biztonság szigete volt", mostanra viszont egymást érik a terrortámadások - mondta a kereszténydemokrata politikus. Úgy fogalmazott: európai nagyvárosokban

"egyszer csak kivégzőhellyé változik egy metró, repülőtér, templom

vagy mint most Barcelonában, egy békés sétálóutca". Minden terrortámadás után kiderül - folytatta Hollik István -, hogy a merényletek hátterében ott áll a migráció, "az Európa-, zsidó- és keresztényellenes iszlám terror".

A képviselő felháborítónak nevezte, hogy még mindig vannak próbálkozások arra, hogy letagadják: "a bevándorlás és a terrorizmus kéz a kézben jár". Elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy egyes politikusok és civil szervezetek megpróbálják elfogadtatni az európaiakkal, hogy a terrorhoz hozzá kell szokni, az ma már az európai mindennapok része. A Fidesz-KDNP szerint ez nem igaz, "a terrort a bevándorlás hozta Európába, és a bevándorlást támogató brüsszeli politika" - jelentette ki.

Hollik István: A terrort a bevándorlás hozta Európába, és a bevándorlást támogató brüsszeli politika Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

"Hány ártatlan embernek kell meghalnia ahhoz, hogy Brüsszel, a brüsszeli bürokraták és döntéshozók megváltoztassák bevándorláspolitikájukat, amely terrort és halált hozott Európába?" - tette fel a kérdést Hollik István, aki szerint a bevándorlás, az illegális határátlépések támogatói - legyen szó brüsszeli döntéshozóról vagy Soros György által támogatott civil szervezetről -

a terrorizmus Európába költözését támogatják.

Az pedig - mondta -, hogy a barcelonai támadó vagy támadók "másodgenerációs elkövető vagy elkövetők", még inkább alátámasztja, hogy a multikulturalizmus és az integráció politikája zsákutca.