A hangos ventilátorok miatt perel egy veszprémi férfi

Vágólapra másolva!
A kábelszolgáltató pont a veszprémi férfi ablaka alá telepítette az elektromos szekrényt, amelynek olyan hangosan zúgnak a ventilátorai, hogy még csukott ablak mellett is lehet hallani. Évek óta hiába keresi a szolgáltatót, semmi nem történt – panaszkodott a  TV2 hírműsorának, a Tényeknek. Most perelni akar.
Vágólapra másolva!

A ventilátor pont a hálószobája ablaka alá lett telepítve, 2 méterre a faltól – mutatta a Tényeknek Gombos József a kábelszolgáltató dobozát, amely megkeseríti az éjszakáit.

A hangos zúgás miatt a

háza is kevesebbet ér,

szerinte legalább 5-10 millió forinttal alacsonyabb áron tudná eladni, ha akarná.

A Tények stábja egy sugárzásmérőt is kivitt a helyszínre, hogy megmérje a kapcsolószekrény kibocsátását. A szerkezet pirosan világított, ez alapján a férfi úgy gondolja, hogy az elektromos sugárzás magasabb a megengedettnél.

A kapcsolószekrényt el kell innen vinni,

különben sok millióra perelek

– folytatta Gombos József. A Tények kereste az ügyben a szolgáltatót, de egyelőre nem kaptak választ.