Kovács Béla fotóval bizonyítja, hogy Brüsszelben van

Vágólapra másolva!
Mégsem Abháziában, hanem az Európai Parlament épülete előtt tartózkodik Kovács Béla.A jobbikos EP-képviselő ezt egy fényképpel bizonyította. Korábban a Magyar Idők azt írta, hogy a politikus gyógykezelésen van Abháziában.
Vágólapra másolva!

Nem Abháziában bujkál, hanem Brüsszelben olvassa a július 4-i újságot Kovács Béla – közölte a politikus a Facebookon. A Magyar Idők kedd reggel adta hírül, hogy értesüléseik szerint Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő Abháziában tartózkodik gyógykezelésen, így nem utazik Magyarországra, hogy megjelenjen a Központi Nyomozó Főügyészség előtt július 19-én.

A kép tanúsága szerint a képviselő egyértelműen Brüsszelben van, egy mai újsággal fotózkodott a belga fővárosban. Azt írja, "való igaz, hogy egészségügyi problémáim miatt nem tudtam elmenni az előző ügyészségi meghallgatásra, de július 19-én feltétlenül otthon leszek Magyarországon, és állok a hatóságok rendelkezésére. Jelenleg az Európai Parlament orvosai látják el a gyógykezelésem."