Öt évet kapott az alvilág pénztárosa

L. András  Kisbandi
Debrecen, 2017. július 7. A hatodrendű vádlott L. András (k), az 1990-es évek magyarországi szervezett bűnözésének „Kisbandi” néven elhíresült alakja az ellene és társai ellen indított büntetőper ítélethirdetésén a Debreceni Törvényszék tárgyalótermében 2017. július 7-én. Különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen, számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekményekkel elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a törvényszék azt a hat vádlottat, akik 2009 és 2012 között több tucat nemzetközi fuvar szállítmányát saját raktáraikba irányították, 355 millió forint kárt okozva a megrendelőknek. A törvényszék a vádlottakat halmazati büntetésként 3 és fél év - 5 év közötti fegyházbüntetésre ítélte, illetve 4-5 évre eltiltotta őket a közügyek gyakorlásától is. Az ügy hatodrendű vádlottja, L. András, 5 év fegyházbüntetést kapott. A vádlottaknál a törvényszék fejenként 6,4 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt, emellett meg kell fizetniük csaknem másfél millió forint bűnügyi költséget. A bíróság két vádlottat 5 évre kiutasított Magyarország területéről. Az ítélet értelmében a vádlottak nem bocsáthatóak feltételes szabadlábra. Az ítélet nem jogerős. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen, számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekményekkel elkövetett csalásban ítélte el a Debreceni Törvényszék a Kisbandiként ismert férfit, aki a többi között Portik Tamással is kapcsolatban állt a kilencvenes években.
Vágólapra másolva!
A hatodrendű vádlott, L. András, az 1990-es évek magyarországi szervezett bűnözésének „Kisbandi” néven elhíresült alakja a bíróság előtt Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Hat ember állt ma a debreceni bíróság előtt. Azzal vádolták őket, hogy 2009 és 2012 között több tucat nemzetközi fuvar szállítmányát irányították a saját raktáraikba, amivel

355 millió forint kárt okoztak a megrendelőknek.

A tényállás szerint a hat ember egy bűnszervezetet alkotott, amely interneten, fuvarszervező cégek szállítmányaira jelentkezett be fővállalkozóként. Legálisan működő cégként jelentek meg, pedig nem voltak olyan eszközeik, amelyek a fuvarozáshoz megfelelőek lennének - írta meg a haon.hu-n.

A megbízások megszerzése után olyan jóhiszemű alvállalkozóknak továbbították az árut, akiknek megvolt az infrastruktúrájuk, aztán a megrendelőkkel közölték a szállításra kijelölt járművek rendszámát. Az alvállalkozók a felrakodás helyén maguk pakolták fel az árut. A bűnözők sokszor

hamisított szállítási okmányt küldtek az alvállalkozóknak,

amelyre lerakási helyként annak a raktárnak a címét adták meg, amelyet a bűnszervezet bérelt erre a célra.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Máskor a felrakodás után olyan embereket küldtek a felrakodás helyére, akiket a bűnszervezet megbízott. A fővállalkozó cég nevében nekik kellett tájékoztatniuk a sofőröket arról, hogy a lerakodási hely megváltozott, az áru pedig ismét a bűnszervezet raktáraiba került. Arra is volt példa, hogy az alvállalkozót, vagy a sofőrt menet közben tájékoztatták arról, hogy megváltozott a lerakodás helye.

A bűnszervezet tagjai álnéven a

megbízott képviselőjének, vagy sofőrnek adták ki magukat,

és a megrendelőknek telefonon hamis információkat adtak a szállítmányok aktuális helyzetéről, pozíciójáról. Sz. Zoltán Zsigmond Romániában embereket szervezett be cégek alapításához, F. István L. Andrást sofőrként szállította az országon belül és kívül, a két romániai vádlott pedig informatikai ismereteivel erősítette a társaságot. L. András teljes körűen irányította az alárendeltségében működő további vádlottakat. A bűnszervezet tagjai részben személyesen, részben telefonon tartották a kapcsolatot egymással, a kommunikáció során számos mobiltelefont használtak, folyamatosan cserélve a telefonszámokat - írták.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Ezután Kisbandi, vagyis L. András eltűnt. 2013. februárjában nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene a Debreceni Járásbíróság. Akkor derült ki, hogy

az alvilág pénztárosa álnéven, Varga Tiborként Brazíliába él.

Itt fogták el. 2015. áprilisában kiadatási fogvatartásba került. A többi között a Prisztás József megöletésével, valamint a Fenyő-gyilkosságban és az Aranykéz utcai robbantásban is érintett alvilági fővezér, Portik Tamással is kapcsolatban állt, tavaly szállították haza.

Balláné Szentpáli Edit tanácselnök bírósága a vádlottakat halmazati büntetésként

3 és fél év – 5 év közötti börtönre ítélte

és 4-5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A negyedrendű vádlott most is szökésben van, őt távollétében ítélte el a bíróság. A hatodrendű pedig, aki az 1990-es évek magyarországi szervezett bűnözésének közismert alakja volt, úgyis nevezték akkoriban, hogy "az alvilág pénztárosa", vagyis Kisbandi

5 év fegyházbüntetést kapott.

A vádlottaknál a törvényszék fejenként 6,4 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt, emellett meg kell fizetniük csaknem másfél millió forint bűnügyi költséget. A bíróság két vádlottat 5 évre kiutasított az országból. Az ítélet értelmében a vádlottakat nem bocsáthatóak feltételes szabadlábra.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az ítélet nem jogerős, az ügyész, illetve L. András és védője 3 nap gondolkodási időt kért, a többiek fellebbeztek. A többség egyértelműen azt kéri, hogy mentsék fel a bűnszervezeti minősítés alól.