Orbán: A legtöbb kínai befektetés Magyarországra érkezik a térségben

Vágólapra másolva!
Magyarország és Kína stratégiai partnerségének megerősítése jegyében tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Liu Jen-tung kínai miniszterelnök-helyettes az Országházban szerda délelőtt.
Vágólapra másolva!

A tárgyaláson részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is. A kínai miniszterelnök-helyettes kifejtette: országa a kölcsönös tiszteleten alapuló, kiváló kétoldalú kapcsolatrendszer fenntartásában és erősítésében érdekelt.

Orbán Viktor és Liu Jen-tung megállapították, hogy a Közép-Európába irányuló kínai befektetések közül a legtöbb Magyarországra érkezik, ráadásul a legdinamikusabban a magyar-kínai kereskedelem bővül, a térség országaival összehasonlítva.

Szót ejtettek az úgynevezett 16+1 formátumú partnerségről is; a Kínát és a kelet-közép-európai országokat összefűző együttműködés következő csúcstalálkozóját éppen Budapesten rendezik majd, és ezen részt vesz a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke is.