Nincs a világ legjobbjai között a Soros-egyetem

Vágólapra másolva!
A legnagyobb egyetemi rangsorok egyikén sem szerepel Soros György egyeteme, a CEU, pedig van négy olyan magyar felsőoktatási intézmény is, amely évek óta szerepel a legnívósabb QS-ranglistán - írta a 888.hu.
Vágólapra másolva!

Nem tartják számon a világ legjobbjai között a Soros-egyetemet, sem a londoni központú Quacquarelli Symonds (QS) Higher Education Ranking 2018-as felsőoktatási világrangsorában, sem pedig a Shanghai Global Ranking listáján – derítette ki a 888.hu. A listán az 500. hely körüli helyezését továbbra is tartja a Szegedi Tudományegyetem, az ELTE és a Debreceni Egyetem a 651-700., a Corvinus pedig a 801-1000. helyen áll.

Sőt, egyetlen mérvadó egyetemei rangsorban sem

található meg, még a Harvard Egyetem vezette Shanghai Global Ranking listán és a CWUR globális egyetemi rangsorán sem tüntetik fel sehol – írta a portál.

Az egyetlen összeállítás, ahol mégis lehet találkozni a Soros-egyetem nevével, az a Times Higher Education Learnings világranglistája - írta a Magyar Hírlap. Itt első helyen az Oxford Egyetem vezet, második a California Institute of Technology, harmadik a Stanford Egyetem áll. Ebben a rangsorban a 301–350. helyre tették az egyesek által pótolhatatlannak nevezett külföldi finanszírozású egyetemet.

A 888.hu arra is emlékeztetett, a

Soros-egyetem többször is hamis adatokat tüntetett fel magáról:

egy másik intézmény telefonszámát tüntette fel sajátjaként és amerikai székhelyéül is egy fiktív címet adott meg.

A PestiSrácok.hu továbbá felidézte, a CEU hazudott, amikor azt közölte „most kapta kézhez az Oktatási Hivatal állásfoglalását", pedig az OH ilyet nem adott ki. Erre a Soros-egyetemnek eszébe jutott, talán egy korábbi állásfoglalásról lehet szó. „Mindez csak megkoronázza azt a tényt, hogy a CEU 2004-ben, Soros György külön kérésére olyan törvényi előjogokat kapott az akkori MSZP-SZDSZ-kormánytól, amilyeneket egyetlen másik magyar egyetemnek sem adtak" – írták.