Saját lánya jutott eszébe, ezért abbahagyta a nemi erőszakot

Vágólapra másolva!
A Tv2 Tények című adása megszólaltatta azt a bírót is, aki kilenc év fegyházra ítélte a férfit, aki megerőszakolt egy debreceni lányt. Az áldozat épp hazafelé sétált hajnalban, amikor a férfi bokrok közé rángatta és megerőszakolta. 
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a fiatal lány előző este valószínűleg összeveszett a barátjával, ezért hajnalban feldúltan tartott hazafelé.

A férfi a közterület egy parkos részén támadt a lányra, hátulról megragadta és a bokrok közé vonszolta. A lány próbált védekezni, de a férfi azt üvöltötte neki, hogy ezt a napot nem fogja túlélni, és meg fogja ölni.

Ököllel többször meg is ütötte, aztán megerőszakolta a lányt, aki végig könyörgött neki, hogy ne bántsa. A lány végül azt mondta, hogy odaadja a pénzét, csak hagyja abba. A férfi elfogadta a 13 ezer forintot, és elmenekült. A lány ezután kifutott az utcára, és leintett egy taxit. A taxis a Tényeknek azt mondta:

Az erőszak után férfit a rendőrök elfogták. Ügyében most az ítélet is megszületett. Fejes Sándor bíró az elkövetőre, mint többszörös visszaesőre, halmazati büntetésként 9 év fegyházban letöltendő szabadságvesztést rótt ki.

Az ítélet szerint nem is szabadulhat hamarabb.

A bíró az indoklásban többek között azt mondta, hogy egy védtelen, kiszolgáltatott nő könnyen válhat erőszak áldozatává, de a bíróság ezt minden esetben szigorúan megbünteti.

A férfi azt mondta a bíróságon, hogy saját lányára gondolt, azért hagyta végül abba az erőszakot.

Az ítélet még nem jogerős, mert a férfi fellebbezett, az ügyész pedig három nap gondolkodási időt kért.