Még mindig nincs ítélet, de börtönben marad a lúgos orvos

Lúgos támadó ítélet fővárosi ítélőtábla bíróság Renner Erika, a gyermekorvos bosszúból maró lúgot öntött volt barátnőjére
Vágólapra másolva!
Hatályon kívül helyezte a másodfokon hozott ítéletet a Kúria a "lúgos orvos", Bene Krisztián ügyében. A volt kórházigazgatót azért ítéltek kilenc évre, mert lúggal leöntötte volt barátnője nemi szervét. A mostani ítélet szerint az ügyet a másodfokról kell folytatni, igaz, nem kell mindent megismételni. A Kúria szerint az első- és másodfokú bíróság is eljárási hibákat követett el, és nem bizonyította teljesen az orvos bűnösségét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Bene ártatlan lenne. Sőt a Kúria kimondta, hogy közvetett bizonyítékok alapján is be lehet bizonyítani a bűnösséget. Az orvos azért sem lélegezhet fel, mert előzetesben marad, a bíróság attól tart, hogy megfélemlítené a tanúkat.
Vágólapra másolva!

Határozott léptekkel ment a bírósági terembe Renner Erika, a fiatal nő, akit négy éve egy maszkos férfi megtámadott, két injekcióval elkábította, majd a nemi szervére lúgot öntött.

Fotó: Mudra László - Origo


A teremben a párja fogta a kezét, de többen is elkísérték.

Még az ítélethirdetés előtt egy idősebb nő, egy rokona lépett oda hozzá, megölelte, és azt mondta, neki: „hamarosan vége lesz".

Nem így történt.

Négy éve kezdődött, nem tudni, mikor fejeződik be

A 2013 óta húzódó ügy végére egyelőre nem került pont.

A harmadfokon eljáró bíróság ugyanis úgy döntött, hogy visszahelyezi az eljárást másodfokra.

Ez pedig újabb tárgyalási napokat jelenthet.

Már nem szabadon érkezett a volt orvos

A támadással vádolt, majd másodfokon kilenc évre ítélt férfit ma már bilincsben hozták a bíróságra.

Ez azért fontos, mert noha a kezdetektől biztos volt, ha bűnösnek találják, hosszú időre börtönbe kerül, súlyos dolgokkal vádolták, mégis csak nagyon kevés időt kellett előzetesben töltenie. A bíróság meglepetésre még akkor sem helyezte előzetesbe, amikor másodfokon 9 évre ítélte. Az ügyészség aztán fellebbezett, így került bilincs az orvosra.

Az Irgalmasrendi Kórház volt igazgatója végig ártatlannak mondta magát. A másodfokú ítélet után az ügyész súlyosbításért fellebbezett, az orvos és ügyvédje pedig azért, hogy semmisítsék meg az ítéletet, és kezdődjön újra az eljárás elölről. Ezt a Kúria nem tartotta indokoltnak, úgy ítélte meg, hogy elég másodfokon pótolni a hiányosságokat.

Az új eljárás természetesen nem jelenti azt, hogy a Kúria ártatlannak gondolná az orvost. A mostani ítélet azt mondja ki, az elsőfokú bíróság nem végezte el teljesen a bizonyítást, és bár ezt a másodfokú bíróság is észrevette, nem pótolt minden mulasztást. Nem bizonyították kétséget kizáróan, hogy az orvos a támadó. Ugyanakkor a Kúria hozzátette: az új másodfokú eljárásban ezeket a hiányosságokat pótolni lehet. Vagyis: a másodfokú bíróságnak módja lesz bizonyítani Bene Krisztián bűnösségét, a Kúria elő is írta, milyen lépéseket kell ehhez elvégezni. Ugyanakkor az is szerepel az ítéletben, hogy a nyomozás során elkövetett rendőrségi hibákat már nem lehet kijavítani. Rossz hír az orvosnak, hogy a bíróság kimondta, az orvosszakértői bizonyítás rendkívül alapos volt - vagyis, ha bűnösnek mondják ki Bene Krisztiánt, az ítélet a másodfokon kiszabott 9 évhez fog igazodni, és nem az első fokon kapott 4 évhez. Az sem jó jel az orvosnak, hogy a bíróság továbbra is indokoltnak tartotta, hogy előzetes letartóztatásban maradjon, nehogy megfélemlítse a tanúkat.

Fotó: Mudra László - Origo

Brutális támadás

A megtámadott nő és a volt orvos gyerekkoruktól ismerték egymást, iskolatársak voltak. 2007-ben lettek egymásba szerelmesek. Akkor még mind a ketten házasok voltak. Végül a nő szakított a férfival, amit azonban utóbbi nem tudott elfogadni.

Folyamatosan hívogatta volt barátnőjét, e-mail-eket, SMS-ket írogatott neki. Aztán a vád szerint 2013 márciusában kora reggel bukósisakban, alatta maszkban, hátán hátizsákkal betört a nő lakásába.

Tudta, hogy a nő két gyereke akkor nincs otthon. Ahogy azt is tudta, hogy abban az időben szokta levinni a kutyáját sétálni.

Amikor a nő kilépett lakása ajtaján, rátámadt, és azt mondta neki, ha sikít, megöli. A volt orvos elváltoztatta a hangját. A gyorskötözővel összekötötte a nő kezeit és lábait. A konyhába ment, majd két injekciót adott be Renner Erikának, amitől öntudatlan állapotba került. Ezután maró lúgot öntött a nemi szervére, majd pokrócba tekerte, és néhány dolgot, így két telefont elvitt a lakásból, hogy az egészet rablásnak álcázza.


Ezután visszament a Budai Irgalmasrendi Kórházba, ahol akkor még orvos-igazgató volt, és értekezletet tartott.

A nőt csak órákkal később vitték kórházba, miután a volt férje és jelenlegi párja rátalált. A nemi szervén és körülötte másod- és harmadfokú égési sérülései voltak. A támadás után több korrekciós műtéten is átesett.

A volt orvos végig ártatlannak vallotta magát. Ebben segítette, hogy közvetlen tárgyi bizonyíték nincs. A közvetett bizonyítékokat pedig vitatták. Például azt, hogy Renner Erika kutyája nem ugatta meg a támadót, hogy a támadó tudta, hol a konyha, hogy olyan szereket használt kábításra, amihez egy orvos könnyen hozzájuthat.

A harmadfokon eljáró bíróság szerint bár nincs közvetlen bizonyíték, a közvetett bizonyítékok alapján is egyértelműen ítéletet lehet hirdetni, de ehhez maradéktalanul le kell folytatni a bizonyítást, fel kell oldani több ellentmondást.

Fotó: Mudra László - Origo

A bíró azt is mondta,

Összesen három ember van, aki elkövethette volna a támadást. Közülük azonban kettőnek semmilyen oka nem volt rá. A volt férjjel Renner Erika jó kapcsolatban maradt, vita nélkül váltak el, még kulcsa is volt a lakáshoz. Az áldozat jelenlegi barátjával pedig akkor négy hónapja voltak együtt, és jó volt a kapcsolatuk. Ráadásul orvosi ismeretek hiányában nem tudta volna beadni a kábító injekciót.

Így egy potenciális támadó maradt: a volt orvos. Neki nem volt kulcsa a lakáshoz, tudott arról, hogy a nő mikor viszi a kutyáját sétálni, a kutya ismerte, ráadásul pontosan tudta, hogy milyen injekciót kell beadnia a nőnek, hogy az elbóduljon. Az is nyilvánvaló, mondta a bíró, hogy nem rablás történt (a támadó ennek akarta álcázni a brutális erőszakot).

Az orvosnak alibije sincs a támadás időpontjára, mert arra (hogy a kórházban bejárást végzett) nincs bizonyíték. Igaz, az eljárásban cáfolni sem tudták. Az új eljárásban az orvos vallomásának ellentmondásait is tisztázni kell, például azt, miért mondott mást a feleségének és a titkárnőjének arról, hol lesz aznap délelőtt. Tisztázni kell az egyetlen szemtanú (a házban lakó nő) két vallomása közti ellentmondást, és szembesíteni kell Bene Krisztiánnal.

A "lúgos orvos" a másodfokú ítéletig előzetesben marad, mert tartani lehet attól, hogy befolyásolja vagy megfélemlíti a tanúkat.