Biofűvel kereskedtek a XI. kerületi iskolában

Vágólapra másolva!
A fiatalok pszichoaktív szert, biofüvet vettek, majd budapesti IX. kerületi iskolájukban és annak környékén az iskolatársaiknak adták el. Mindezt leginkább azért tették, hogy saját a fogyasztásukat fedezzék.
Vágólapra másolva!

A drogot az elsőrendű vádlott egy idősebb ismerősétől szerezte be, aki azt otthon állította elő.

A banda végül úgy bukott le, hogy az egyik diákot a rendőrség az iskola mellett igazoltatta, és nála egy kis mennyiségű adagot talált.