Újabb segítséget kapnak a bűncselekmények áldozatai

Vízkelety Mariann
Budapest, 2015. április 16. Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a Fővárosi Törvényszék új épületének átadásán 2015. április 16-án. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Áldozatsegítő központot nyit Budapesten az Igazságügyi Minisztérium, aminek a legfőbb célja az lesz, hogy a segítséget kérők – alapvetően előzetes telefonos és online bejelentkezés alapján – bármikor odamehetnek, és számíthatnak a szakemberek támogatására - mondta az Vízkelety Mariann, az Igazságügyi MInisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára az Origónak.
Vágólapra másolva!

A jövő héten áldozatsegítő központ nyílik a Wesselényi utcában. Miért van erre szükség a VII. kerület szívében?

Ez lesz az első központ, amelyet az Igazságügyi Minisztérium megnyit, és még ebben az évben két vidéki intézmény létesítését tervezzük: Miskolcon és Szombathelyen. A középtávú célok között szerepel, hogy a többi megyeszékhelyen is kiépítünk ilyen központokat, de a pontos igényeket még fel kell mérnünk, és megfelelő hatástanulmányokra is szükség van ahhoz, hogy a lehető leghatékonyabban járhassunk el.

A budapesti központ egy fontos eleme annak az áldozatsegítő stratégiának is, amelyet az IM dolgozott ki és ami hamarosan a kormány elé kerül. Ez a stratégia azért nagyon fontos, mert bár az ismertté vált bűncselekmények száma csökkenő tendenciát mutat, de

Kiemelkedően fontos, hogy az államnak legyen egy olyan koncepciója, amely alapján ezeket az embereket támogatja, segíti.

Ezt a számot lehet hívni

Ha Ön, vagy a környezetében élő személy bűncselekmény áldozatává vált, vagy úgy érzi, könnyen azzá válhat, és segítségre van szüksége, hívja az ingyenes + 36 80 225-225 zöldszámot.

A Wesselényi utcai központtal kapcsolatban talán az egyik legfontosabb dolog, amit meg kell említeni, hogy éjjel-nappal nyitva lesz, a segítséget kérők – alapvetően előzetes telefonos és online bejelentkezés alapján – bármikor odamehetnek, és számíthatnak a szakembereink támogatására. A terek kialakításánál ügyeltünk arra, hogy a környezet is megfelelő legyen. Van például egy úgynevezett patrónus szoba is, amely alapvetően az érzelmi segítségnyújtás helyszíne lesz. A központ módszertani és szakmai műhelyként is kíván működni. Az ott dolgozó pedagógus, pszichológus és jogi munkatársak iránymutatásokat dolgoznak majd ki az áldozatsegítés területén. A központ munkájába természetesen az egyházi és civil szervezetek is bekapcsolódnak majd, de eddig is számos egyeztetést, megbeszélést folytattunk velük.

Tehát a Wesselényi utca 69. az áldozatsegítés speciális és fontos helyszíne lesz.

Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára Forrás: MTI/Soós Lajos

Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt sem, hogy a központ létrehozásával szeretnénk áttörni egy bizonyos gátat: azt, ami az áldozatokban van a hivatalos, hatósági ügyekkel kapcsolatban. Sokszor nem feljelentést akarnak tenni, hanem inkább tanácsot szeretnének kérni, hogy hogyan lehetne az adott helyzetet megoldani. Aki jelentkezik a központban, annak nem kell automatikusan feljelentést is tennie, de megkap minden szükséges információt és támogatást. Persze abban az esetben, ha a bűncselekmény gyanúja felmerül, akkor automatikusan lépnie kell az illetékes hatóságoknak. De a központ elsődleges feladata nem az lesz, hogy feljelentéseket generáljon.

Körülbelül mennyien dolgoznak majd ott?

24 órás ügyeleti rendszer lesz, és úgy tervezzük, hogy nyolc fő dolgozik ott állandó jelleggel. Míg eseti jelleggel annyi munkatárs áll rendelkezése, amennyire igény van. Ők eseti megbízás alapján dolgozhatnak majd.

Milyen külföldi példákat vettek alapul?

Elsődlegesen nyugat-európai, skandináv példákat vizsgáltunk meg, és azok alapján dolgoztuk ki a terveinket. Emellett fontos hangsúlyozni, hogy

A központ létrehozása egy következő lépés a szervezetrendszer fejlesztésében, ahogyan a stratégiában foglaltak is ezt a célt szolgálják majd reményeink szerint.

Aki bemegy egy ilyen központba, mivel valamilyen támadás érte, majd elhagyja a központot, akkor hogyan lehet őt megvédeni az esetleges atrocitástól?

A központ fokozott biztonsági felügyelet alatt áll majd, így mind a munkatársak, mind az áldozatok védelem alatt lesznek. Felelőtlenség lenne azt állítani, hogy 100 százalékig garantálni tudjuk annak a biztonságát, aki kilép a központból, de akinek az esetében felmerül a támadás lehetősége, őt természetesen a megfelelő hatóságok bevonásával, mindenképpen meg fogjuk óvni az esetleges atrocitásoktól. Amellett, hogy közvetlenül az áldozatoknak nyújtunk segítséget, azt is szeretnénk elérni, hogy aki egy áldozat, vagy potenciális áldozat közelében él, tudja jelezni a veszélyhelyzetet, és lehetőleg még azelőtt tudjunk segíteni, hogy megtörténne a baj.

Mi van akkor, ha egy külföldi állampolgár megy be az intézménybe?

Megfelelő szakembereink vannak erre az esetre is, és idegen nyelvű információs anyagaink is lesznek.

Vízkelety Mariann: Figyelemfelhívó kampányt is indítunk Forrás: MTI/Soós Lajos

Említette, hogy hamarosan a kormány elé kerül az áldozatsegítő stratégia. Mit takar ez a dokumentum?

Még a közigazgatási egyeztetés előtt állunk, de annyit mindenképpen el lehet mondani, hogy a stratégia lényege, hogy összekapcsolja, hálózatba rendezi az érintett területek szakembereit, intézményeit. A krízisközpontok létrehozása mellett a tervek szerint figyelemfelhívó kampányt is indítunk majd ezen a területen, hiszen ismertté kell válnia az áldozatvédelem intézményrendszerének ahhoz, hogy a bajba jutott emberek élni is tudjanak a segítséggel. Konferenciákat, és amint már említettem, képzéseket is indítunk ebben a témában. Mindezek a programok természetesen csak akkor indulnak el, ha a kormány elfogadja az IM által felvázolt terveket.

A stratégia lényege, hogy az eddig széttartó cselekvéseket összefogja, és koordinálja.

Az áldozatsegítés mennyiben jelenik meg a felsőoktatás kereteiben?

Van olyan egyetem, ahol speciális kollégiumi tárgyként foglalkoznának ezzel a szakterülettel. Persze mi azt szeretnénk, hogy minden jogi egyetemen legyen ilyen képzés, de nem csak a jogi oktatásban fontos az áldozatvédelemre való felkészítés, más képzési területeken is szükséges lenne, hogy megjelenjen ez a témakör.