Kósa: Kit tud még megvenni Simicska Lajos?

Vágólapra másolva!
A teljes ellenzék a korrupció pártjára állt azzal, hogy nem szavazta meg az átlátható párt- és kampányfinanszírozással kapcsolatos törvénymódosítást múlt szerdán a parlamentben - mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője.
Vágólapra másolva!

Kósa Lajos azt mondta: az ellenzék egységesen arra az álláspontra helyezkedett, hogy Magyarországon a korrupciót ne lehessen rendszerszinten megállítani és a feketefinanszírozásnak engedett szabad utat.

- jelentette ki. Azt is mondta,

- magyarázta.

A kormánypárti politikus szerint az eddigi intézkedéseik - például a pártirodák piaci áron bérlésére vonatkozó szabályozás - az ilyen burkolt támogatásokat akarták bezárni.

- tette hozzá Kósa, megjegyezve: a Jobbik egyetlen mondata sem volt igaz az plakátkampánya kapcsán, sem a darabszám, sem az ár, sem a hitelre vonatkozó közlések.

- érvelt Kósa Lajos, hozzátéve, hogy szerinte ez tmeg kell akadályozni, ellenkező esetben néhány milliárdos is ezt teszi és nem a közjó, választópolgárok érdeke fog dominálni.

A politikus emlékeztetett: az LMP Simicska Lajoshoz köthető cégektől 12 millióért 150 helyet, míg a Jobbik saját bevallása szerint 24 millióért mintegy 3600 plakáthelyet bérelt.

Azt is mondta: a Fideszt nem lehet felvásárolni, ugyanakkor lehet, hogy az ellenzék most tette ki a nyakára az árcédulát, hogy "itt vagyok, olcsó vagyok, várom az ajánlatokat".