Titkolja a CBS Soros interjúját

soros györgy, magyar származású amerikai üzletember,
Vágólapra másolva!
Először úgy tűnt, az amerikai CBS csatorna eladja a jogokat, végül meggondolta magát, így az Echo TV nem tudja levetíteni egy 1998-ban felvett Soros György interjú részleteit. A CBS annak ellenére mondta le az ügyletet, hogy a magyar tévé közel 10 millió forintot fizetett volna az anyagért, amely ráadásul az interneten is elérhető. A furcsa lépést belső okokkal magyarázták, amely azért különösen furcsa, mert Soros amúgy egészen őszintén nyilatkozik saját magáról. Elmondta például, hogy nincs bűntudata amiatt, mert tőzsdei machinációival súlyos károkat okoz a társadalmaknak és nem élte meg traumaként, hogy 1944-ben hamis keresztlevéllel egy zsidók vagyonát elkobzó cégnél tevékenykedett.
Vágólapra másolva!

A CBS amerikai televíziós társaság nem hajlandó az Echo TV számára eladni egy, a tulajdonukban lévő 1998-ban készített Soros György-interjú adásjogát, amelyre a televíziónak egy készülő programjához volna szüksége - írja a Magyar Idők. Pedig először úgy tűnt, hogy a CBS 35 ezer dollár fejében (közel tíz millió forint) az Echo TV rendelkezésére bocsátja a húsz éves riport egy négy perces részletét. Aztán viszont elkezdte firtatni, hogy a magyar tévé miért is szeretné megvásárolni a dokumentumot, végül pedig belső okokra hivatkozva megtagadták a közreműködést.

Az interjú négyperces része azért fontos, mert egyedülálló anyag a milliárdos nyilatkozatai között, ugyanis

Soros olyan dolgokat állított saját magáról a beszélgetésben, amelyek új megvilágításba helyezik a jótékonykodó nyilvános arcát.


A CBS riportere, Steve Kroft például arról is megkérdezi a tőzsdemilliárdost, hogy hogyan tudja összeegyeztetni a kíméletlen spekuláns törekvéseit a jótékonykodó oldalával, a profitot hajszoló és a társadalmi következményekkel nem törődő üzletembert az adakozásra összpontosító énjével. Soros úgy válaszolt, hogy két személyisége van, amelyek jól megférnek egymás mellett.

A beszélgetés egy másik érdekes pontja, amikor a magyar származású tőzsde-spekuláns a második világháború alatt vele történtekre emlékszik vissza. Zsidó származásúként Soros és családja is ki volt téve az üldöztetéseknek. Ezért apja, Soros Tivadar, jól menő ügyvédként próbálta biztonságba helyezni a hozzátartozóit, így 1944-bben, Magyarország német megszállása alatt, fiának kereszténységet igazoló hamis iratokat szerzett. Az ifjú Soros Györgyöt egy olyan hivatalnok fogadta keresztfiának, aki zsidók vagyonát elkobzó végrehajtóként tevékenykedett, sőt, maga is jelen volt az ilyen akcióknál.

Soros György Fotó: Hirling Bálint [origo]

Amikor a riporter arról kérdezte, hogy milyen traumát jelentett neki úgy életben maradni, hogy eközben az elnyomó hatalom oldaláról nézte végig sorstársai kisemmizését és halálba hurcolását, az üzletember azt felelte, hogy semmilyen sokkot vagy törést nem jelentett számára, nem érzett bűntudatot sem azért, mert zsidóként vett részt ilyesmiben. A helyzet leírására egy pénzpiacokról szóló hasonlatot használt. Úgy fogalmazott, hogy

bármennyire is viccesen hangzik, de az akkor szituáció klasszikus piaci helyzet volt, ha nem ő csinálta volna mindezt, valaki más úgyis elvette volna a deportáltak értékeit.

"Lehettem volna a másik oldalon, de én csak egy néző voltam" - jegyezte meg.