67 tonna fémet loptak el Nyíregyházán

Vágólapra másolva!
Fémtolvajokat leplezett le a Nemzeti Adó és Vámhivatal Nyíregyházán egy légtechnikával foglalkozó cégnél. A lopott fémeket árulták.
Vágólapra másolva!

A légtechnikával foglalkozó társaság telepvezetője és munkatársa 67 tonna fémet lopott el a cég telephelyéről, majd ipari fémhulladékként árusították azt.

A két férfi az ellopott horganyzott lemezek nagy részét autóval szállította a vevőhöz. A cégvezető azt mondta az pénzügyőröknek, hogy nem hulladékot, hanem alapanyagot vittek el engedély nélkül - mondta a Magyar Norbert, a Vámigazgatóság szóvivője.

A NAV emberei a nagy mennyiségű fém értékesítésére lettek figyelmesek, amire egyébként

egyik férfinak sem volt engedélye.

A gyanúsítottak azt mondták, hogy évekig gyűjtötték a fémhulladékot, de az átvevőhelyen bebizonyosodott, hogy a leadott lemezek a vállalkozás nyíregyházi telephelyéről származnak. Ráadásul kiderült, hogy a cég nyilvántartásából is hiányoznak.

Az általuk értékesített fémhulladék beszerzési ára több mint 10 millió forint