Családonként két gyerek vállalása lenne az ideális

terhesség
Vágólapra másolva!
A népesedési ráta növeléséhez, családonként legalább két gyerek vállalására lenne szükség, mondta Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója szombat reggel az M1 aktuális csatornán. Az eddigi felmérések szerint így is pozítiv irányba tendál a demográfiai mutató, de ez még mindig kevés a magyar népesség növeléséhez. 
Vágólapra másolva!

Egész Európát érinti az a népesedési probléma, hogy nem születik elegendő gyerek a családokban. A Fiatal Családosok Klubja szerint átlagosan, legalább két gyerek vállalására lenne szükség a demográfiai mutató elmozdulásához.

Forrás: Bloomlife.com

Ugyan az eddigiekhez képest nőtt a gyerekvállalási arány, de még mindig kevés a magyar népesség gyarapítására. Szám szerint családonként 1,44 gyerek születik, ami azt jelenti, hogy 100 családban összesen 144. Ha minden család legalább két gyereket vállalna, az volna az ideális mind a családok- a hagyományos családmodell kialakítására- mind a népesség számára.

Ugyanakkor tavaly újra stabilizálódott a hagyományos családmodell és ezáltal nőtt a házasságban született gyermekek száma is.

A statisztika szerint már közel 20 éve nem volt annyi esküvő, mint a tavalyi évben volt. A válások száma nem gyarapszik tovább és az abortuszok gyakorisága is meglepően csökken.