A Zugló 3. számú egyéni választókerületében április 23-án tartandó időközi önkormányzati képviselőválasztás előtt tartott eseményen Pesti Imre, a Fidesz-KDNP közép-magyarországi regionális politikai pártigazgatója, országgyűlési képviselő azt mondta,
olyan jelöltet indítanak, aki kötődik Zuglóhoz és életének nagy részét az itteni gyerekeknek szentelte.
Jelen Tamás, a Fidesz zuglói választókerületi elnöke szerint jelöltjük alkalmas arra, hogy az itteni közösség érdekeit képviselje. Azt mondta, Somodi Zoltán csecsemő- és gyerekorvos
életét a gyerekek gyógyítására fordította,
és sok közösségi célt megvalósított.
Somodi Zoltán azt mondta, Zuglóban él, itt telnek a napjai, és ideköti a gyerekek ellátása. Elmondta, hogy eddig is megpróbált segíteni, eredményei között megemlítette az Utász utca egyirányúvá tételét, és hogy
rendbe hozták a Tábornok utcai gyermekrendelőt,
amely fotocellás bejáratot is kapott, hogy segítsék a babakocsival érkező édesanyákat.