A bíróság szerint Juhász Péter a bűnöző Portik Tamásnak dolgozott

Orbán Viktor évértékelője 2017 február 10-én a Várkert Bazárban, Juhász Péter, Együtt, kormányellenes tüntetés
Vágólapra másolva!
A bírósági ítélet szerint Juhász Péterről állítható, hogy az elítélt bűnözőnek, Portik Tamásnak dolgozott, illetve régóta szívességeket tett neki. Ezt önmagában bizonyítja az Együtt politikusának a Facebookon közzétett videója is.
Vágólapra másolva!

A bírósági ítéletről a TV2 hírműsora, a Tények számolt be.

„Kérte, hogy nyomtassam ki számára az internetet, jelentsen ez bármit is. Tehát az történt, hogy megkértük egy kollégámat, aki a sajtófigyeléssel foglalkozik, és

– mondta Juhász Péter abban a Facebook-videóban, amelyben a Portik Tamással való kapcsolatáról beszél.

Szívességet tett a bűnözőnek

A bíróság szerint a Facebookon közzétett videó alapján bizonyítható, hogy

Juhász szívességeket tett Portik Tamásnak.

Orbán Viktor évértékelőjére Juhász Péter Együtt-elnök síppal készült tüntetni Forrás: Polyak Attila

Az viszont már nem egyértelmű, hogy kapott-e pénzt az elítélt bűnözőtől.

A bíróság azt sem látta bizonyítottnak, hogy Juhász Péter Portik volt testőrével akarta szétveretni a tavaly október 23-i megemlékezést, illetve hogy a tiltakozók által használt sípokat Portikhoz köthető személyek vásárolták volna Juhásznak.

Juhász Péter folyamatosan hazudozott

Kiderült, hogy Juhász Péter 30 millió forintot ígért a választási irodánál tavaly megjelent kopaszoknak azért, hogy azt vallják: a Fidesz a megbízójuk. Vagyis hazug vallomást akart vásárolni. Juhász egyébként többször hazudott a bíróságon elhangzott vallomásokkal kapcsolatban is.

Hazudott például akkor is, amikor azt mondta, az egyik tanú jegyzőkönyvbe diktálta, hogy Deutsch Tamásnak vitt kokaint. Erre vonatkozó állítás azonban nem is hangzott el a tárgyaláson.

Az Együtt politikusa szintén nem mondott igazat az általa megnyert helyreigazítási perek számával kapcsolatban sem. Míg korábban azt mondta, hogy 17 ilyen ügyet nyert meg a TV2-vel szemben, addig a valóságban

két ilyen pere van folyamatban a csatornával,

ezekben pedig még nem is született jogerős ítélet sem.