Előzetesben a gyerekeit molesztáló nő

Vágólapra másolva!
Arról is tudott, hogy 8 éves kisfiát és a 2 éves kislányát az élettársa is zaklatta, de semmit sem tett.
Vágólapra másolva!

Az asszony és élettársa közös háztartásukban nevelték a nő gyerekeit, egy 8 éves kisfiút és egy 2 éves kislányt. A megalapozott gyanú szerint az anya 2013 novemberétől egészen 2014 októberéig élettársával együtt

megfenyegette és arra kényszerítette a gyerekeit,

hogy engedjék meg a "szexuális cselekményeket".

- mondta Gyurán Ildikó, a Miskolci Törvényszék szóvivője az Origónak.

A két gyereket 2014 októberében kiemelték a családból. Mostohaapjuk 2016. november 25-én került előzetes letartóztatásba.

Az anyjuk viszont elmenekült a hatóságok elől,

ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Tegnapelőtt sikerült elfogni.

- mondta Gyurán Ildikó.

A végzés nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbeztek.