Felfüggesztett börtönt kapott a Népszabadság volt főszerkesztője

Murányi Marcell mesterkurzus SZEMÉLY FOGLALKOZÁS újságíró FOTÓ KÉPKIVÁGÁS laza arckép, portré CSELEKVÉS SZELLEMI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS beszél MOZGÁSSAL  KAPCSOLATOS gesztikulál Budapest, 2008. március 29.
Murányi Marcell, a Blikk című napilap főszerk
Budapest, 2008. március 29. Murányi Marcell, a Blikk című napilap főszerkesztője beszél a Minőségi Bulvár Mesterkurzus első előadásán az Alexandra Könyvesházban. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
A Népszabadság volt főszerkesztője 1 év 8 hónap börtönbüntetést kapott halálos gázolás miatt. Elütött egy biciklist, majd elhajtott. A biciklis később meghalt.
Vágólapra másolva!
Murányi Marcell, a Népszabadság volt főszerkesztője Forrás: MTI/Mohai Balázs

A Népszabadság volt főszerkesztője, Murányi Marcell 2015 március végén sodort el egy kerékpárost az autójával Budapesten, majd elhajtott anélkül, hogy ellenőrizte volna a biciklis állapotát. Később azonban visszament a helyszínre. A biciklis a baleset után egy hónappal halt meg a kórházban. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint az 59 éves férfinek a baleset miatt betört a koponyája és agyzúzódása is lett. A történteket megírták az újságok, a főszerkesztő ezután lemondott posztjáról.

Murányi a rendőröknek azt mondta, hogy puffanást halott, de azt hitte, hogy a csomagtartójában borult fel egy doboz. egy másik vallomásában pedig a frontra és a vérnyomására is hivatkozott, ami szerinte lelassíthatta a reakcióidejét.

Tavaly, első fokon halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt

egy év nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott,

miközben két évre a járművezetéstől is eltiltották, de segítségnyújtás elmulasztásában nem találták bűnösnek, mert később visszatért a helyszínre, így bizonyítottság hiányában felmentettég ez alól a vádpont alól.

Az utolsó szó jogán Murányi Marcell most annyit mondott: sajnálja, ami történt. Az elsőfokú bíróság ítéletét ezután másodfokon annyiban változtatták meg, hogy

a járművezetéstől eltiltás idejét két évről két és fél évre emelték,

de a felfüggesztett büntetést meghagyták. Az ítélet jogerős.