Megölte és elásta nevelőapját

Vágólapra másolva!
A késes rablásért börtönben ülő férfi egy rabtársának mesélte el, hogy egyébként már embert is ölt. Így derült fény az öt évvel ezelőtti gyilkosságra. A TV2 Tények szerint még 11 hónapja lett volna a rablás miatt, most viszont már a gyilkosságért is felelnie kell. 
Vágólapra másolva!

Egy csongrádi ház kertjében, másfél méter mélyről ásták ki egy férfi holttestét. Öt éve gyilkolták meg, de mivel senki nem jelentette be az eltűnését, nem is keresték. A TV2 Tények úgy tudja, hogy egy másik ügyben nyomoztak a rendőrök, amikor megtudták, hogy elásott hulla lehet az egyik kertben. Az információt egy börtönben ülő férfitól kapták, akinek

késes rablásért ülő rabtársa mesélte el, hogy egyébként már embert is ölt.

A rablásért öt év börtönt kapott, amiből még 11 hónapja volt hátra. A rendőrök hétfőn délután óta ástak a csongrádi ház kertjét, ahol a rablásért ülő férfi lakott. Őt éjszaka rabruhában vitték ki a házhoz. Nem tagadott semmit, részletesen elmondta, hogyan ölte meg és ásta el a nevelőapját. A hullát végül másfél méter mélyen találták meg.

A férfi 2012-ben gyilkolta meg a nevelőapját. Az is kiderült, hogy miért tette: miután anyja meghalt, nem akarta, hogy a nevelőapja továbbra is ott éljen. Az akkor 52 éves férfi viszont nem akart elköltözni, vitáztak, dulakodtak, a fiatal férfi pedig végül megölte nevelőapját.