Vádaskodott, mégis felmentették a szocialista képviselőt

Vágólapra másolva!
Bárándy Gergely MSZP-s képviselő tavaly egy parlamenti felszólalásában lopással vádolta meg Matolcsy György jegybankelnököt és családját. Az MNB elnöke beperelte Bárándyt, a Fővárosi Törvényszék azonban a napokban elutasította a jegybankelnök keresetét. Matolcsy György ügyvédje megalapozatlannak tartja a döntést, amely szerinte valótlan tényállítás, de véleményként is teljesen megalapozatlan lenne, tehát mindenképpen jogszerűtlen.
Vágólapra másolva!

Jogszerű véleménynyilvánításnak nevezte a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében, és ezért nem adott helyt Matolcsy György jegybankelnök beadványának, amelyben beperelte Bárándy Gergely MSZP-s képviselőt azért, mert a politikus az Országgyűlés plenáris ülésén lopással vádolta a jegybank elnökét – írja a Hirado.hu

Matolcsy György ügyvédje megalapozatlannak tartja a döntést, amely szerinte valótlan tényállítás, de véleményként is teljesen megalapozatlan, alátámasztatlan lenne, tehát mindenképpen jogszerűtlen.

„Nem értünk egyet a döntéssel, azt megalapozatlannak tartjuk.

A bíróság jogszerű véleménynyilvánításnak nevezte az alperesi közlést”

– mondta a Hirado.hu-nak Buczkó Péter ügyvéd a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, az alperesnek igazat adó döntéséről.

Matolcsy György korábban úgy fogalmazott: a képviselő által mondottak nem tekinthetők a szabad-, avagy a politikai véleménynyilvánítás határát át nem lépő kritikának vagy véleménynek,

a politikus egyértelmű bűncselekménnyel vádolta az MNB elnökét, valamint környezetét és családját.

Buczkó Péter emlékeztetett arra, hogy az előző tárgyaláson Bárándy Gergely a védekezése közben azt mondta, hogy ő nem vádolta bűncselekmény elkövetésével Matolcsy Györgyöt, hanem rokon értelmű szavakkal azt akarta kifejezni, hogy erkölcsi szempontból aggályos módon történt a közpénzkezelés. Ez pedig teljesen más, mint amit az Országgyűlésben, a jegyzőkönyv tanúsága szerint is mondott.

Az ügyvéd azt mondta, az esetleges további lépésekről majd az írásba foglalt ítélet ismeretében fognak dönteni. Ugyanakkor az ügyvéd valószínűsítette "a jogorvoslati lehetőségek kimerítését".