Májusi meleggel búcsúzott a február, az országos és a budapesti rekord is megdőlt

Vágólapra másolva!
Májusi hőmérsékletekkel búcsúzott a február.
Vágólapra másolva!

Megdőlt a legmagasabb országos maximum-hőmérséklet rekordja: a Csongrád megyei Kiszomboron 21,6 fokig emelkedett a hőmérséklet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az eddigi rekord 19,7 fok volt, amit 1927-ben Jászberényben mértek.

Budapesten is megdőlt a legmagasabb maximum-hőmérséklet rekordja; a XVIII. kerületi, pestszentlőrinci meteorológiai állomáson 17,4 fokig emelkedett a hőmérséklet. A korábbi rekord 17,2 fok volt, amelyet 1927-ben szintén itt mértek.

A sokévi átlag szerint

a 20 fok fölötti csúcsértékek május első felére jellemzőek.

Egy hidegfront vet véget a melegnek

Nyugat felől megvastagszik a felhőzet, éjszaka már mindenütt beborul az ég. Estétől először északon, majd a Kisalföldön, éjszaka pedig már másutt is egyre többfelé elered az eső. A gyakran erős, helyenként viharos délnyugati szél estétől valamelyest mérséklődik.

Késő este 7 és 12 fok közötti hőmérséklet várható.

Szerdán hajnalban és reggel még sokfelé lesz eső, zápor (az Alpokalján akár havas eső, hó), majd fokozatosan csökken a felhőzet, és megszűnik a csapadék. Délutánra mérséklődik a délelőtt még erős északnyugati szél.

10 fok köré esik vissza a hőmérséklet.

A hét második felében ismét melegebb lesz – írja a köpönyeg.hu. Csütörtökön a kezdeti napsütés után délután megnövekszik a felhőzet, és egy-egy zápor is kialakulhat. 10 és 15 fok közötti értékeket mérhetünk.

Pénteken fátyolfelhők szűrte napos időre van kilátás. A megélénkülő déli, délkeleti szél még enyhébb levegőt szállít magával: 14 fok körül alakulhat a csúcsérték.